lakóhely: Vagy: „hajlék”. A görög mo·néʹ szó csak itt és a Jn 14:23-ban szerepel, ahol úgy van visszaadva, hogy „lakni”. Bár a görög irodalom időnként arra használta ezt a szót, amikor egy utazó megállt egy helyen pihenni, a legtöbb tudós azon a véleményen van, hogy ebben a szövegkörnyezetben Jézus örök lakóhelyekről beszélt, melyek az Atyja házában, vagyis az égben vannak, ahová menni készült. Ahhoz, hogy Jézus helyet tudjon készíteni a tanítványainak, meg kellett jelennie Isten előtt, és jelképesen be kellett mutatnia neki a vérét (Héb 9:12, 24–28). Csak ezt követően mehettek emberek az égbe (Flp 3:20, 21).

helyet készítsek nektek: Ez azt foglalta magában, hogy Jézus érvényesítette vagy életbe léptette az új szövetséget azzal, hogy megjelent Isten előtt, és jelképesen bemutatta neki a vérét. Az is az előkészület része volt, hogy Krisztus megkapta a királyi hatalmát, ami után megkezdődhetett a felkent követőinek égi életre való feltámadása (1Te 4:14–17; Héb 9:12, 24–28; 1Pt 1:19; Jel 11:15).

Én vagyok az út, az igazság és az élet: Jézus az út, mert csakis általa lehet közeledni Istenhez imában. Ezenkívül az emberek általa kerülhetnek újra békés kapcsolatba Istennel (Jn 16:23; Ró 5:8). Jézus az igazság, hiszen az igazat mondta, és összhangban élt vele. Emellett számtalan próféciát beteljesített, amelyek kiemelik, hogy központi szerepe van Isten szándékának a megvalósulásában (Jn 1:14; Jel 19:10). Ezek a próféciák „őáltala lettek »igenné«”, vagyis általa teljesedtek be (2Ko 1:20). Jézus az élet, mivel a váltság által lehetővé tette, hogy az emberek elnyerhessék a valódi életet, más szóval az örök életet (Ef 1:7; 1Ti 6:12, 19; 1Jn 1:7). Azoknak a millióknak is Jézus lesz „az élet”, akik azzal a reménnyel támadnak fel, hogy örökké élhetnek a paradicsomban (Jn 5:28, 29).

mutasd meg nekünk az Atyát: Fülöp nyilvánvalóan azt szerette volna, hogy Jézus valamilyen látható módon mutassa meg a tanítványainak Istent, mint ahogy az ókorban Mózes, Illés és Ézsaiás is látomásban láthatta őt (2Mó 24:10; 1Ki 19:9–13; Ézs 6:1–5).

Aki engem látott, látta az Atyát is: Fülöp kérése, mely a Jn 14:8-ban lett feljegyezve, arra utal, hogy azt szerette volna, hogy Jézus valamilyen látható módon mutassa meg a tanítványainak Istent, mint ahogy Mózes, Illés és Ézsaiás is látomásban láthatta őt (2Mó 24:10; 1Ki 19:9–13; Ézs 6:1–5). Ezekben a látomásokban Isten szolgái nem magát Istent látták, hanem csak valamit, ami őt jelképezte vagy képviselte (2Mó 33:17–23; Jn 1:18). Jézus a válaszában rámutatott, hogy Fülöp már látott valami sokkal jobbat, mint egy Istenről szóló látomás. Mivel Jézus tökéletesen visszatükrözte az Atyja személyiségét, ha valaki látta Jézust, az olyan volt, mintha magát Istent látta volna (Mt 11:27). A tanítványok abban az értelemben látták az Atyát, hogy Jézus szavai és tettei által megismerhették Isten tulajdonságait, akaratát és szándékát. Amikor tehát a Biblia Jézusról ír – hogy mennyire szerette a barátait, hogy könyörületből meggyógyított másokat, hogy az együttérzése miatt könnyekre fakadt, és hogy hatásosan tanított –, az olvasó könnyen el tudja képzelni, hogy az Atyja, Jehova is ezt tette vagy mondta volna (Mt 7:28, 29; Mr 1:40–42; Jn 11:32–36).

magamtól: Vagy: „a magam kezdeményezéséből”. Isten legfőbb képviselőjeként Jézus mindig odafigyel Jehova szavára, és azt mondja, amire Jehova utasítja.

nagyobbakat tesz majd ezeknél: Jézus nem azt mondta, hogy a tanítványai nagyobb csodákat fognak végrehajtani, mint ő. Inkább azt ismerte el alázatosan, hogy kiterjedtebben fogják végezni a prédikáló- és tanítómunkát: nagyobb területet járnak majd be, több emberhez jutnak el, és hosszabb ideig tanúskodnak. Jézus szavaiból világosan látszik, hogy ő elvárta a követőitől, hogy folytassák a munkáját.

amit csak kértek az én nevemben: Jézus itt egy új dolgot vezetett be az imával kapcsolatban. Korábban Jehova még soha nem várta el az emberektől, hogy valakinek a nevében imádkozzanak. Például bár Mózes volt a közvetítő Izrael nemzete és Isten között, Jehova mégsem mondta azt az izraelitáknak, hogy Mózes nevében imádkozzanak. Jézus viszont a halála előtti utolsó vacsorán a tanítványainak utalt erre az új módszerre, mivel négyszer is azt a kifejezést használta, hogy „kértek az én nevemben” (Jn 14:13, 14; 15:16; 16:23, 24). Jézus megvásárolta az emberiséget azzal, hogy váltságul adta a tökéletes életét, így Isten csakis őáltala áraszt áldásokat az emberiségre (Ró 5:12, 18, 19; 1Ko 6:20; Ga 3:13). Ezzel Jézus lett az egyetlen jogos közvetítő Isten és ember között (1Ti 2:5, 6), egyedül általa szabadulhat meg valaki a bűn és a halál átkától (Cs 4:12). Ezért hát helyénvaló módon csak Jézus által közeledhetünk Istenhez (Héb 4:14–16). Akik Jézus nevében imádkoznak, elismerik a kulcsfontosságú szerepét.

kértek: Több ókori kézirat is ezt a megfogalmazást támasztja alá, mely összhangban van a Jn 15:16-ban és 16:23-ban található gondolattal. Más ókori kéziratokban ez áll: „kértek tőlem”.

másik segítőt: Ez a megfogalmazás arra enged következtetni, hogy a tanítványoknak már volt egy segítőjük, mégpedig Jézus. Az 1Jn 2:1 ugyanezt a görög szót (pa·raʹklé·tosz) használja Jézus szerepével kapcsolatban. Ám itt Jézus arra tesz ígéretet, hogy miután felmegy az égbe, Isten szelleme, vagyis tevékeny ereje további segítséget fog nyújtani nekik.

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

szellemét: Vagy: „tevékeny erejét”. A görög pneuʹma szó semlegesnemű, és ezért semlegesnemű névmásokkal történik hivatkozás rá. A görög szónak sokféle jelentése van. Mindegyik olyan erőre utal, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. (Lásd a Szójegyzéket.) Ebben a szövegkörnyezetben a szellem Isten szent szellemét jelenti, és az igazság szellemének nevezik. Ez a kifejezés szerepel a Jn 15:26-ban és 16:13-ban is, ahol Jézus elmagyarázza, hogy a „segítő” (Jn 16:7), vagyis az „igazság szelleme” „segíteni fog” a tanítványainak, hogy teljesen megértsék az igazságot.

látja. . . Ti ismeritek: A görögben itt kétszer is szerepel az au·toʹ semlegesnemű névmás (magyarul az „azt” mutató névmással lehetne visszaadni), és a görög szellem (pneuʹma) szóra vonatkozik, amely szintén semlegesnemű. (Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

szellemét: Vagy: „tevékeny erejét”. A görög pneuʹma szó semlegesnemű, és ezért semlegesnemű névmásokkal történik hivatkozás rá. A görög szónak sokféle jelentése van. Mindegyik olyan erőre utal, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. (Lásd a Szójegyzéket.) Ebben a szövegkörnyezetben a szellem Isten szent szellemét jelenti, és az igazság szellemének nevezik. Ez a kifejezés szerepel a Jn 15:26-ban és 16:13-ban is, ahol Jézus elmagyarázza, hogy a „segítő” (Jn 16:7), vagyis az „igazság szelleme” „segíteni fog” a tanítványainak, hogy teljesen megértsék az igazságot.

látja. . . Ti ismeritek: A görögben itt kétszer is szerepel az au·toʹ semlegesnemű névmás (magyarul az „azt” mutató névmással lehetne visszaadni), és a görög szellem (pneuʹma) szóra vonatkozik, amely szintén semlegesnemű. (Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

árván: A Jk 1:27-ben az „árva” szó görög megfelelője (or·pha·noszʹ) szó szerint olyan valakire értendő, akinek nincsenek szülei. Itt jelképes értelemben áll, és egy olyan személyre vonatkozik, akit nem támogat vagy védelmez egy barátja, egy gondviselője vagy az ura. Jézus azt ígéri a tanítványainak, hogy nem fogja őket magukra hagyni védtelenül vagy kiszolgáltatva.

Júdás – nem az Iskariót –: Júdás apostolra utal, akit Taddeusnak is hívtak. (Lásd a Mt 10:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Taddeus: A Lk 6:16-ban és a Cs 1:13-ban az apostolok felsorolásában nem szerepel Taddeus neve, helyette azt olvashatjuk, hogy „Júdás, aki Jakab fia”. Ez arra enged következtetni, hogy Taddeus volt a másik neve annak az apostolnak, akit János úgy nevezett meg, hogy „nem az Iskariót” Júdás (Jn 14:22). Talán azért használják az írók időnként a Taddeus nevet, mert ezt a Júdást könnyen össze lehetne keverni az árulóval, Iskariót Júdással.

lakni: Lásd a Jn 14:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

lakóhely: Vagy: „hajlék”. A görög mo·néʹ szó csak itt és a Jn 14:23-ban szerepel, ahol úgy van visszaadva, hogy „lakni”. Bár a görög irodalom időnként arra használta ezt a szót, amikor egy utazó megállt egy helyen pihenni, a legtöbb tudós azon a véleményen van, hogy ebben a szövegkörnyezetben Jézus örök lakóhelyekről beszélt, melyek az Atyja házában, vagyis az égben vannak, ahová menni készült. Ahhoz, hogy Jézus helyet tudjon készíteni a tanítványainak, meg kellett jelennie Isten előtt, és jelképesen be kellett mutatnia neki a vérét (Héb 9:12, 24–28). Csak ezt követően mehettek emberek az égbe (Flp 3:20, 21).

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítőt: Vagy: „vigasztalót”; „buzdítót”; „szószólót”. A „segítő”-nek fordított szót (pa·raʹklé·tosz) a Biblia a szent szellem (Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7) és Jézus (1Jn 2:1) szerepére használja. Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy „az, akit mellé hívnak”, hogy segítsen. Amikor Jézus segítőként utalt a szent szellemre, mely egy személytelen erő, olyan szavakat használt, mint a „megtanít”, „tanúskodik”, „megmutat”, „szól”, „mond”, „hall” (Jn 14:26; 15:26; 16:7–15). Ezeken a helyeken a megszemélyesítésnek nevezett szóképpel élt, vagyis úgy utalt egy élettelen, személytelen dologra, mintha élne. Ez nem szokatlan a Szentírásban, hiszen meg van személyesítve például a bölcsesség, a halál, a bűn és a ki nem érdemelt kedvesség is (Mt 11:19; Lk 7:35; Ró 5:14, 17, 21; 6:12; 7:8–11). Semmi kétség, hogy ezek egyike sem személy. Isten szelleme sokszor van együtt említve más személytelen erővel vagy dologgal, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szellem nem személy (Mt 3:11; Cs 6:3, 5; 13:52; 2Ko 6:4–8; Ef 5:18). Néhányan azzal érvelnek, hogy mivel a görögben hímnemű névmásokkal utalnak a segítőre, a szent szellem egy személy (Jn 14:26). Azonban a görög nyelvtan megköveteli, hogy hímnemű névmások szerepeljenek a „segítő” tevékenységének a leírásakor, mivel a „segítő” szó hímnemű (Jn 16:7, 8, 13, 14). Másfelől ha a semlegesnemű „szellem” (pneuʹma) szó áll a szövegben, semlegesnemű névmásokkal történik rá utalás. (Lásd a Jn 14:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítő: A 14. versben szereplő „az” névmás erre a segítőre utal vissza. Jézus a „segítő” szóval (mely a görögben hímnemű) megszemélyesíti a szent szellemet, egy személytelen erőt, mely semlegesnemű a görögben. (Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

segítő: Vagy: „vigasztaló”; „buzdító”; „szószóló”. (Lásd a Jn 14:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

megtanít: A görögben itt az e·keiʹnosz hímnemű mutató névmás (magyarul úgy lehetne fordítani, hogy „az”) szerepel, és a segítőre vonatkozik, amely szintén hímnemű. (Lásd a Jn 14:16; 16:13-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

az Atya nagyobb nálam: Jézus több alkalommal is elismerte az Atyja nagyságát, hatalmát és azt, hogy magasabb állást tölt be, mint ő (Mt 4:9, 10; 20:23; Lk 22:41, 42; Jn 5:19; 8:42; 13:16). Még azután is, hogy Jézus az égbe ment, az apostolai úgy beszéltek az Atyáról, mint akinek egy különálló és magasabb pozíciója van Jézushoz képest (1Ko 11:3; 15:20, 24–28; 1Pt 1:3; 1Jn 2:1; 4:9, 10). Az itt „nagyobb”-nak fordított görög szó (meiʹzón) a „nagy” (meʹgasz) melléknév fokozása, és sok szövegkörnyezetben szerepel, ahol arról van szó, hogy egy személy vagy dolog magasabb rendű, mint egy másik (Mt 18:1; 23:17; Mr 9:34; 12:31; Lk 22:24; Jn 13:16; 1Ko 13:13).

a világ uralkodója: Hasonló kifejezés található a Jn 12:31-ben és 16:11-ben. Sátánra, az Ördögre utal. Ebben a szövegkörnyezetben a „világ” szó (görögül koʹszmosz) az Istentől elidegenedett emberi társadalomra vonatkozik, melynek a viselkedése nincs összhangban Isten akaratával. Nem Isten hozta létre ezt az igazságtalan világot; „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Jn 5:19). Sátán és „az égi helyeken levő gonosz szellemi erők” „e sötétség [láthatatlan] világuralkodói [a görög ko·szmo·kraʹtór szó egyik formája]” (Ef 6:11, 12).

nincs hatalma felettem: Szó szerint: „nincs bennem semmije”. Jézus tökéletes volt, nem volt benne semmi hiba vagy helytelen vágy, melyet Sátán kihasználhatott volna, hogy rávegye, hogy ne szolgálja tovább Istent. Az a görög kifejezés, mely itt úgy van visszaadva, hogy „nincs hatalma felettem”, egy héber idiómára emlékeztet, melyet jogi szövegkörnyezetben használtak, és azt jelentette, hogy „nincs követelése velem szemben”. Ezzel ellentétben az Ördög Júdásba bele tudott menni, és így hatalma volt felette (Jn 13:27).