vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

a vénekhez: Szó szerint: „az idősebb férfiakhoz”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van, bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli. (Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Izrael ókori népében a vének a vezetésből és a közigazgatásból is kivették a részüket, úgy a helyi közösségükben (5Mó 25:7–9; Jzs 20:4; Ru 4:1–12), mint az egész országban (Bí 21:16; 1Sá 4:3; 8:4; 1Ki 20:7). A keresztény gyülekezettel kapcsolatban itt szerepel először ez a szó. Ahogy az ókori Izraelben, úgy a szellemi Izraelben is a vének álltak a gyülekezet élén. Ebben a szövegkörnyezetben a véneknek küldték el a segélyt, és az ő felügyeletükkel lett szétosztva a júdeai gyülekezeteknek.

heves megbeszélés: Vagy: „vita”. Az itt használt görög szó rokonságban áll a ’keres’ jelentésű görög igével (zé·teʹó), és „keresés”-re, „megkérdőjelezés”-re vagy „kérdezgetés”-re utal (Sorközi fordítás). Ez azt mutatja, hogy az apostolok és a vének gondosan utánajártak a dolgoknak, azáltal hogy kérdéseket tettek fel, alaposan megvizsgálták az ügyet, valamint nyíltan és őszintén elmondták a különböző meglátásaikat.

vénekhez: Szó szerint: „idősebb férfiakhoz”. Itt a görög pre·szbüʹte·rosz szó azokra utal, akiknek valamilyen felelős tisztségük volt az I. századi keresztény gyülekezetben. A jeruzsálemi vének és az apostolok együtt vannak megemlítve, mint akikhez Pál, Barnabás és néhány szíriai Antiókiából való testvér elment, hogy rendezze a körülmetélkedés ügyét. Tehát ahogy néhány vén az ókori Izraelben az egész nemzet élén állt, úgy ezek a vének az apostolokkal együtt alkották az i. sz. I. századi keresztény gyülekezetek vezetőtestületét. Ez azt jelzi, hogy az eredetileg 12 apostolból álló vezetőtestület ekkorra már kibővült (Cs 1:21, 22, 26; lásd a Mt 16:21-hez és a Cs 11:30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

ebben az ügyben: Vagy: „e vita ügyében”. A görög zéʹté·ma szó gyakran egy vitatott kérdésre vagy témára utal. Rokonságban áll a ’keres’ jelentésű görög igével (zé·teʹó). (Lásd a Cs 15:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

megbánáshoz illő gyümölcsöt: Olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Lk 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

Bánjátok meg a bűneiteket: Az itt használt görög szót szó szerint úgy is lehet fordítani, hogy ’valaki meggondolja magát’, vagyis megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása és a céljai. Ebben a szövegkörnyezetben ez a kifejezés arra utal, hogy valaki változtatásokat tesz, hogy örömet szerezzen Istennek, és jó kapcsolatban legyen vele. (Lásd a Mt 3:8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

Bánjátok hát meg bűneiteket, és térjetek meg: Az itt „megbán”-nak fordított görög me·ta·no·eʹó szó azt jelenti szó szerint, hogy ’meggondolja magát’, vagyis valaki megváltoztatja a gondolkodását, a hozzáállását és a céljait. Ebben a szövegkörnyezetben a megbánás arra utal, hogy valaki szeretné helyrehozni az Istennel ápolt kapcsolatát. Aki őszintén megbánja a korábbi bűneit, nagyon sajnálja, amiket tett, és eltökélt szándéka, hogy többet nem követi el azokat (2Ko 7:10, 11; lásd a Mt 3:2, 8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket). Továbbá az őszinte megbánás arra indítja a vétkest, hogy megtérjen, vagyis felhagyjon a helytelen viselkedésével, és igyekezzen Istennek tetsző életet élni. A „megtér”-nek fordított héber és görög igék (héberül: súv; görögül: sztreʹphó; e·pi·sztreʹphó) egyaránt azt jelentik szó szerint, hogy ’visszatér’; ’visszafordul’; ’megfordul’ (1Mó 18:10; 50:14; Ru 1:6; Cs 15:36). Átvitt értelemben arra is utalhat, hogy valaki Istenhez fordul, és felhagy a bűnös szokásaival (1Ki 8:33; Ez 33:11; lásd a Cs 15:3; 26:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

bánják meg bűneiket: Az itt használt görög szót úgy is lehet fordítani szó szerint, hogy „valaki meggondolja magát”, vagyis megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása és a céljai. Ebben a szövegkörnyezetben a megbánáshoz az a kifejezés is kapcsolódik, hogy Istenhez tér, vagyis itt egy személy Istennel ápolt kapcsolatáról van szó. Az őszinte megbánásnak megbánáshoz illő tettekkel kell párosulnia. Más szavakkal, a tetteinek bizonyítania kell, hogy tényleg megváltozott a gondolkodása és a hozzáállása. (Lásd a Mt 3:2, 8-hoz és a Lk 3:8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

tértek meg: Az itt használt görög e·pi·sztro·phéʹ szó egy olyan igéből származik, melynek a jelentése ’visszatér’; ’visszafordul’; ’megfordul’ (Jn 12:40; 21:20; Cs 15:36). Átvitt értelemben arra is utalhat, hogy valaki Istenhez fordul, vagy visszatér hozzá, illetve hogy elfordul a bálványoktól és a hamis istenektől. (Ez az ige szerepel a következő versekben: Cs 3:19; 14:15; 15:19; 26:18, 20; 2Ko 3:16.) Az 1Te 1:9-ben is ez az ige található a „hogyan fordultatok el a bálványaitoktól” kifejezésben. A megtérést megbánás előzi meg. (Lásd a Mt 3:2, 8-hoz és a Cs 3:19; 26:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a farizeusok szektájából valók: Úgy tűnik, ezeket a keresztényeket bizonyos szempontból még mindig a farizeusi hátterükkel hozták kapcsolatba. (Vesd össze a Cs 23:6-hoz tartozó magyarázó jegyzettel.)

én farizeus vagyok: Pál hallgatói közül többen is ismerték őt (Cs 22:5). Amikor Pál farizeusok fiának nevezte magát, azt biztosan úgy értették, hogy ezzel elismeri a közös hátterüket. A szanhedrinben lévő farizeusok nem gondolták, hogy Pál hamis színben tüntette fel magát, hiszen tudták, hogy buzgó keresztény lett belőle. Ebben a szövegkörnyezetben azt, hogy Pál farizeusnak mondta magát, a következőképpen lehet érteni: Pál inkább a farizeusokkal azonosította magát, mint a szadduceusokkal, mivel hozzá hasonlóan a farizeusok is hittek a feltámadásban. Így volt valami, amiben az ott lévő farizeusok egyet tudtak érteni vele. Nyilván azt remélte, hogy ha felhozza ezt a vitás témát, megnyerheti a szanhedrin néhány tagját az érvelésének, és a terve bevált (Cs 23:7–9). Az, amit Pál a Cs 23:6 szerint mondott, összhangban van azzal, ahogyan Agrippa király előtt beszélt magáról a védőbeszédében (Cs 26:5). És amikor Rómából írt a Filippiben élő keresztényeknek, ismét utalt arra, hogy korábban farizeus volt (Flp 3:5). Azt is érdemes megfigyelni, hogy a Cs 15:5 hogyan beszél azokról a keresztényekről, akik előzőleg farizeusok voltak. (Lásd a Cs 15:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

heves megbeszélés: Vagy: „vita”. Az itt használt görög szó rokonságban áll a ’keres’ jelentésű görög igével (zé·teʹó), és „keresés”-re, „megkérdőjelezés”-re vagy „kérdezgetés”-re utal (Sorközi fordítás). Ez azt mutatja, hogy az apostolok és a vének gondosan utánajártak a dolgoknak, azáltal hogy kérdéseket tettek fel, alaposan megvizsgálták az ügyet, valamint nyíltan és őszintén elmondták a különböző meglátásaikat.

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

csodáról: Vagy: „előjelről”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jakabnak: Jézusnak ez a féltestvére nyilvánvalóan a Cs 12:17-ben (lásd a magyarázó jegyzetet) és a Ga 1:19-ben említett Jakab, aki a nevét viselő bibliai levelet írta (Jk 1:1).

Jakabnak: Minden bizonnyal Jézus féltestvéréről van szó. Korban ő állhatott legközelebb Jézushoz, mivel Mária négy, természetes módon született fia – Jakab, József, Simon és Júdás – között az ő neve az első (Mt 13:55; Mr 6:3; Jn 7:5). Jakab szemtanúja volt, amikor i. sz. 33 pünkösdjén a diaszpórából érkezett zsidók ezrei elfogadták a jó hírt, és megkeresztelkedtek (Cs 1:14; 2:1, 41). Péternek az a kijelentése, hogy a tanítványok számoljanak be a történtekről Jakabnak, azt jelzi, hogy Jakab állhatott a jeruzsálemi gyülekezet élén. Kétségkívül ő az a Jakab, akit a Cs 15:13; 21:18; az 1Ko 15:7 és a Ga 1:19 (ahol az Úr testvérének nevezik); 2:9, 12 említ. Emellett a nevét viselő bibliai könyvet is ő írta (Jk 1:1; Júd 1).

Jakab: Minden bizonnyal Jézus féltestvérére utal, akiről a Cs 12:17 is említést tesz. (Lásd a Mt 13:55-höz és a Cs 12:17-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Feltehetően Jakab elnökölt akkor, amikor a jeruzsálemi apostolok és vének megvitatták a körülmetélkedés kérdését (Cs 15:1, 2). Pál kétségkívül erre az alkalomra utalt, amikor úgy nevezte Jakabot, Kéfást (Pétert) és Jánost, mint „azok, akiket oszlopnak tartottak” a jeruzsálemi gyülekezetben (Ga 2:1–9).

Simeon: Vagyis Simon Péter. A görög Szü·me·ónʹ név megegyezik a név héber formájával (Simeon). Ennek a görög formának a használata arra enged következtetni, hogy ezt a megbeszélést héberül tartották. A Bibliában Péter apostolt csak egyszer nevezik így. (Lásd a Mt 10:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

népet szerezzen. . . a nevének: Ez a megfogalmazás a Héber iratokban található kifejezésekre utal, ahol az olvasható Jehováról, hogy a különleges tulajdonává választott egy népet (2Mó 19:5, lábj.; 5Mó 7:6, lábj.; 14:2, lábj.; 26:18, 19, lábj.). A versben szereplő új nép Jehova nevét viseli, és Isten Izraeleként van említve. Vagyis ez nem más, mint a szellemi Izrael, melynek most már a nem zsidók is a tagjai (Ga 6:16; Ró 11:25, 26a; Jel 14:1). Azt a feladatot kapták, hogy dicsérjék azt, akit képviselnek, és mindenki előtt magasztalják a nevét (1Pt 2:9, 10). Ahogy az ókori Izraelről, úgy a szellemi Izraelről is ezt mondhatta Jehova: a nép, „amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse, hogy dicséretre méltó vagyok” (Ézs 43:21). Az I. századi keresztények bátran hirdették, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten, és leleplezték az akkori idők összes hamis istenét (1Te 1:9).

Simon, akit Péternek hívnak: Péternek öt különböző neve van az Írásokban: 1. a görög „Simeon”, mely megegyezik a név héber formájával; 2. a görög „Simon” (a Simeon és Simon szavak egy olyan héber igéből származnak, melynek jelentése ’hall’; ’odafigyel’); 3. „Péter” (egy görög név, mely azt jelenti, hogy ’szikladarab’, egyedül őt hívják így a Szentírásban); 4. „Kéfás”, a Péter szó sémi megfelelője (talán összefügg a héber ké·fímʹ [sziklák] szóval, mely a Jób 30:6-ban és a Jr 4:29-ben fordul elő); valamint 5. a két névből alkotott „Simon Péter” (Cs 15:14; Jn 1:42; Mt 16:16).

a Próféták szavaival: Simeon, vagyis Simon Péter beszéde (Cs 15:7–11), valamint a Barnabás és Pál által elmondott bizonyítékok (Cs 15:12) valószínűleg olyan bibliaverseket juttattak Jakab eszébe, melyek segítettek tisztábban látni a szóban forgó kérdésben (Jn 14:26). Miután Jakab azt mondta, hogy az elhangzottak egyeznek a Próféták szavaival, az Ám 9:11, 12-t idézte, mely könyv a Héber iratoknak ahhoz a részéhez tartozik, melyet általában a Prófétáknak hívtak (Mt 22:40; Cs 15:16–18; lásd a Lk 24:44-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a Mózes törvényében, a Prófétákban és a Zsoltárokban: Jézus szemmel láthatóan úgy csoportosította az ihletett Héber iratokat, ahogy az a zsidóknál megszokott volt. A „Törvény” (héberül: Tó·ráʹ) Mózes öt könyvére utal. A „Próféták” (héberül: Neví·ʼímʹ) a Héber iratok prófétai könyveit tartalmazza, beleértve az úgynevezett „Korábbi Próféták”-at (Józsué könyvétől a Királyok könyvéig). A „Zsoltárok” a harmadik részre utal, mely a Héber iratok maradék könyveit tartalmazza, és Írásoknak is hívják (héberül: Kethú·vímʹ). Ez a rész az első könyvéről, a Zsoltárok könyvéről kapta a nevét. A Héber iratok zsidó elnevezése a Tanak, mely a három rész kezdőbetűinek az összetétele (TaNaK). Az, hogy Jézus használta ezt a három kifejezést, azt mutatja, hogy a Héber iratok kánonja már jól ismert volt, amikor a földön élt, és ő is elismerte.

Dávid. . . sátorát: Vagy: „Dávid. . . lombsátorát”; „Dávid. . . házát”. Jehova azt ígérte, hogy örökre megszilárdítja Dávid királyságát (2Sá 7:12–16). Dávid sátora, vagyis királyi háza vagy dinasztiája akkor „omlott le”, amikor Sedékiás királyt megfosztották a trónjától (Ez 21:27). Attól fogva Dávid leszármazottai közül senki sem ült Jehova trónján a földi Jeruzsálemben (1Kr 29:23). Jehova viszont újjáépíti ezt a jelképes sátort, mégpedig úgy, hogy Dávid leszármazottja, Jézus örökre király lesz (Cs 2:29–36). Jakab rámutatott, hogy az Ámós által megjövendölt újjáépítés (újra trónra kerül Dávid egyik leszármazottja) azt is magában foglalja, hogy begyűjtik Jézus tanítványait (a királyság örököseit) a zsidók és a nem zsidók közül (Ám 9:11, 12).

akik megmaradnak a népből. . . komoly igyekezettel keressék Jehovát: Vagy: „akik megmaradnak az emberek közül. . . komoly igyekezettel keressék Jehovát”. Ahogy az a Cs 15:15-höz tartozó magyarázó jegyzetből kiderül, Jakab itt az Ám 9:11, 12 szavait idézte. Az idézet egy része viszont valamelyest eltér a jelenleg rendelkezésre álló héber szövegtől. Feltételezések szerint a különbség abból adódik, hogy Jakab a Septuagintából, a Héber iratok egy görög fordításából idéz. Ellenben amikor Jakab Péterre utalt, a nevének azt a görög formáját használta, mely megegyezik a héber Simeon névvel, és ez arra enged következtetni, hogy ezt a megbeszélést héberül tartották (Cs 15:14). Ha ez így volt, akkor lehetséges, hogy Jakab héberül idézte ezeket a verseket, Lukács pedig a feljegyzése készítésekor a Septuaginta megfogalmazását követte. Lukácson kívül Jakab és más bibliaírók is használták ezt a megközelítést, amikor a Héber iratokból idéztek. Bár az ilyen verseknek a szóhasználata a Septuagintában némileg eltér a ma rendelkezésre álló héber szövegtől, Jehova megengedte, hogy a bibliaírók felhasználják ezt a fordítást, és ezzel az ihletett feljegyzés részei legyenek (2Ti 3:16). Az Ám 9:12-ből vett idézettel kapcsolatban figyelemre méltó, hogy a Septuagintában az áll, hogy „akik megmaradnak az emberek közül”, míg az elérhető héber kéziratok úgy fogalmaznak, hogy „ami megmaradt Edomból”. Egyesek szerint a különbség oka az lehet, hogy az ókori héberben az „emberek”-nek fordított szó nagyon hasonlított az „Edom” szóra. A ’keres’ és a ’birtokba vesz’ jelentésű héber szavak is hasonlítanak egymásra. Úgy tartják, hogy az Ám 9:12 megfogalmazása a Septuagintában egy ókori héber szövegen alapul, mely eltért a napjainkban meglévő héber szövegtől – ám erről nem tudunk biztosat. Mindenesetre a Septuaginta és a héber maszoréta szöveg egyaránt jól közvetíti Jakab érvelésének a mondanivalóját: Ámós megjövendölte, hogy a nem zsidók Jehova nevét fogják viselni.

minden nemzetből való emberekkel együtt: Vagyis a nem zsidókkal. Ha egy nem zsidó körülmetélkedett, akkor többé nem úgy tekintettek rá, mint egy nemzetekből valóra, hanem olyan lett, „mint egy vér szerinti izraelita”, vagyis mint egy zsidó (2Mó 12:48, 49). Eszter napjaiban sok nem zsidó zsidónak vallotta magát (Esz 8:17). Érdekes, hogy a Septuaginta az Esz 8:17-ben azt írja, hogy ezek a nem zsidók „körülmetélkedtek, és zsidók lettek”. Az Ám 9:11, 12-ben található prófécia – ahogy a Cselekedetek könyve idézi – kijelenti, hogy minden nemzetből való emberek (körülmetéletlen nem zsidók) csatlakoznak azokhoz, „akik megmaradnak” Izrael házából (zsidók és körülmetélt prozeliták), és egy olyan népet alkotnak, „akik [Jehova nevét] viselik”. Ennek a próféciának az alapján a tanítványok felismerték, hogy a nemzetekből való körülmetéletleneknek nem kell körülmetélkedniük ahhoz, hogy Isten elfogadja őket.

akik az én nevemet viselik: Vagy: „akik az én nevemről neveztetnek”. A Héber iratokban az a megfogalmazás, hogy az izraeliták Jehova nevét viselik, azt jelentette, hogy az ő népe voltak (5Mó 28:10; 2Kr 7:14; Ézs 43:7; 63:19; Dá 9:19). Az pedig, hogy Jehova Jeruzsálembe helyezte a nevét, ahol a templom is volt, arra utalt, hogy azt az imádata központjának ismerte el (2Ki 21:4, 7).

Jehovát: A Cs 15:14 szerint Jakab arról beszél, hogy Simeon részletezte, „hogy Isten hogyan fordította. . . a figyelmét a nemzetekre”, majd a 19. versben Jakab megemlíti, hogy a nemzetekből valók „Istenhez térnek”. Jakab itt az Ám 9:11, 12-ből idéz, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve egyszer jelenik meg, mégpedig az „ez Jehova kijelentése” szókapcsolatban. Ám a Cs 15:17-ben a görög Küʹri·osz (Úr) szó kétszer szerepel, és mindkétszer Jehovára utal. Tehát a szövegkörnyezet, a Héber iratokban való használat, illetve az, hogy a Küʹri·osz szó hogyan szerepel a Septuagintában és a Keresztény görög iratok más verseiben, nyomós okokat szolgáltat arra, hogy Isten neve szerepeljen a Küʹri·osz szó mindkét előfordulási helyén ebben a versben. (Lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 15:17-et.)

Ezt mondja Jehova: Ez az idézet az Ám 9:12-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

aki véghez viszi ezeket, [18. v.] amik régtől fogva ismertek: Ezt a részt a görög szöveg egy másik értelmezése alapján úgy is lehetne fordítani, hogy „aki ismertté teszi ezeket [18. v.] régtől fogva”.

a Próféták szavaival: Simeon, vagyis Simon Péter beszéde (Cs 15:7–11), valamint a Barnabás és Pál által elmondott bizonyítékok (Cs 15:12) valószínűleg olyan bibliaverseket juttattak Jakab eszébe, melyek segítettek tisztábban látni a szóban forgó kérdésben (Jn 14:26). Miután Jakab azt mondta, hogy az elhangzottak egyeznek a Próféták szavaival, az Ám 9:11, 12-t idézte, mely könyv a Héber iratoknak ahhoz a részéhez tartozik, melyet általában a Prófétáknak hívtak (Mt 22:40; Cs 15:16–18; lásd a Lk 24:44-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

nekem az a döntésem: Vagy: „nekem az a véleményem”; „én arra következtetek”. Szó szerint: „úgy ítélem meg”. Az itt használt görög kifejezés nem arra utal, hogy Jakab, aki nyilvánvalóan a megbeszélésen elnökölt, megpróbálta volna az egész csoportra ráerőltetni a véleményét. Inkább egy javaslatot tett arra, hogy mit kellene tenni, méghozzá az elhangzott bizonyítékok alapján, és annak fényében, amit a Szentírás mond. Egy lexikon szerint ebben a szövegkörnyezetben a görög szó azt jelenti, hogy „valaki többféle tényező figyelembevételével véleményt alkot”. Vagyis az itt használt ige nem egy hivatalos bírói döntést tükröz, hanem Jakab véleményét kell érteni alatta, melyet a korábban idézett bibliaversek alapján alakított ki.

a szexuális erkölcstelenségtől: A görög por·neiʹa szó egy általános kifejezés minden olyan szexuális kapcsolatra, mely a Biblia szerint tiltott. Magában foglalja a házasságtörést, a prostitúciót, a nem házasságban élők közti szexuális kapcsolatot, a homoszexualitást és a bestialitást. (Lásd a Szójegyzéket.)

a megfojtott állattól: Vagy: „a megölt állattól, melynek nem folyatták ki a vérét”. Ez a tiltás nyilván olyan állatra is vonatkozott, mely elhullott, vagy azért halt meg, mert egy másik állat megsebezte. Ilyen helyzetekben az állatot nem lehetett megfelelően kivéreztetni (2Mó 22:31; 3Mó 17:15; 5Mó 14:21).

felállt olvasni: A tudósok megjegyzik, hogy ez a legkorábbi ismert feljegyzés egy zsinagógai szertartásról. A zsidó hagyományok szerint a szertartás általában azzal kezdődött, hogy imákat mondogattak magukban, miközben a gyülekezet tagjai bementek az épületbe. Majd pedig elmondták az 5Mó 6:4–9-et és 11:13–21-et. Ezt követték a nyilvános imák, amelyek után egy beosztáshoz igazodva hangosan felolvastak egy részt a Pentateuchusból. A Cs 15:21 kijelenti, hogy az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra. A szertartás következő részeként – amelyről valószínűleg ez a vers szól Lukács beszámolójában – felolvastak a prófétáktól, valamint leszűrték belőle a tanulságot. Az olvasó általában állt, és talán szabadon megválaszthatta, hogy melyik prófétai üzenetet osztja meg. (Lásd a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

A Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás: Az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra a zsinagógában (Cs 15:21). Az imádat egyik része az volt, hogy elmondták a semát, mely a zsidó hitvallásnak tekinthető (5Mó 6:4–9; 11:13–21). Ez az elnevezés az elsőként elmondott vers első szavából ered: „Figyelj [semaʽʹ], ó, Izrael! Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van” (5Mó 6:4). Az imádat legfontosabb része az volt, hogy felolvastak a Tórából, vagyis a Pentateuchusból. Sok zsinagógában úgy osztották be a felolvasást, hogy egy év alatt olvassák el az egész törvényt, máshol pedig három év alatt. A próféták írásainak egy-egy részletét is felolvasták, valamint magyarázatot fűztek hozzá. A nyilvános felolvasás végén egy beszédet tartottak. A pizidiai Antiókia zsinagógájában a nyilvános felolvasás után arra kérték Pált, hogy mondjon valami bátorítót az összegyűlteknek. (Lásd a Lk 4:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

felállt olvasni: A tudósok megjegyzik, hogy ez a legkorábbi ismert feljegyzés egy zsinagógai szertartásról. A zsidó hagyományok szerint a szertartás általában azzal kezdődött, hogy imákat mondogattak magukban, miközben a gyülekezet tagjai bementek az épületbe. Majd pedig elmondták az 5Mó 6:4–9-et és 11:13–21-et. Ezt követték a nyilvános imák, amelyek után egy beosztáshoz igazodva hangosan felolvastak egy részt a Pentateuchusból. A Cs 15:21 kijelenti, hogy az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra. A szertartás következő részeként – amelyről valószínűleg ez a vers szól Lukács beszámolójában – felolvastak a prófétáktól, valamint leszűrték belőle a tanulságot. Az olvasó általában állt, és talán szabadon megválaszthatta, hogy melyik prófétai üzenetet osztja meg. (Lásd a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

A Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás: Az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra a zsinagógában (Cs 15:21). Az imádat egyik része az volt, hogy elmondták a semát, mely a zsidó hitvallásnak tekinthető (5Mó 6:4–9; 11:13–21). Ez az elnevezés az elsőként elmondott vers első szavából ered: „Figyelj [semaʽʹ], ó, Izrael! Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van” (5Mó 6:4). Az imádat legfontosabb része az volt, hogy felolvastak a Tórából, vagyis a Pentateuchusból. Sok zsinagógában úgy osztották be a felolvasást, hogy egy év alatt olvassák el az egész törvényt, máshol pedig három év alatt. A próféták írásainak egy-egy részletét is felolvasták, valamint magyarázatot fűztek hozzá. A nyilvános felolvasás végén egy beszédet tartottak. A pizidiai Antiókia zsinagógájában a nyilvános felolvasás után arra kérték Pált, hogy mondjon valami bátorítót az összegyűlteknek. (Lásd a Lk 4:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Mózes: Jakab Mózes írásaira utalt, melyek nemcsak a törvénygyűjteményt tartalmazták, hanem Isten tetteiről is beszéltek, és megmutatták, hogy mi volt az akarata már azelőtt, hogy a törvény megszületett. A Mózes első könyvéből például félreérthetetlenül kiderül, hogy hogyan gondolkodik Isten a vérről, a házasságtörésről és a bálványimádásról (1Mó 9:3, 4; 20:2–9; 35:2, 4). Vagyis azok az alapelvek, melyeket Jehova feltárt, minden emberre érvényesek, úgy a zsidókra, mint a nem zsidókra. A Cs 15:19, 20-ban feljegyzett döntés nem háborgatta, vagyis nem nehezítette meg a nem zsidó keresztények helyzetét, hiszen nem erőltette rájuk a mózesi törvény sok-sok követelményét. Ezenkívül tiszteletben tartotta a zsidó keresztények lelkiismeretét is, akik éveken át hallgatták, amint a zsinagógákban minden sabbaton fennhangon olvassák Mózes írásait. (Lásd a Lk 4:16-hoz és a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A javaslat továbbá megerősítette a zsidó és a nem zsidó keresztények közötti kapcsolatot.

a zsinagógákban minden sabbaton fennhangon olvassák: Lásd a Lk 4:16-hoz és a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.

vénekhez: Szó szerint: „idősebb férfiakhoz”. Itt a görög pre·szbüʹte·rosz szó azokra utal, akiknek valamilyen felelős tisztségük volt az I. századi keresztény gyülekezetben. A jeruzsálemi vének és az apostolok együtt vannak megemlítve, mint akikhez Pál, Barnabás és néhány szíriai Antiókiából való testvér elment, hogy rendezze a körülmetélkedés ügyét. Tehát ahogy néhány vén az ókori Izraelben az egész nemzet élén állt, úgy ezek a vének az apostolokkal együtt alkották az i. sz. I. századi keresztény gyülekezetek vezetőtestületét. Ez azt jelzi, hogy az eredetileg 12 apostolból álló vezetőtestület ekkorra már kibővült (Cs 1:21, 22, 26; lásd a Mt 16:21-hez és a Cs 11:30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

az apostolok és a vének: Lásd a Cs 15:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

üdvözletüket küldik: A görög khaiʹró szó, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’örül’, itt üdvözlésként szerepel, és azt a gondolatot közvetíti, hogy „legyetek jól”. Ennek a körülmetélkedésről szóló levélnek a bevezetője az eredeti nyelven az ókori levélírás általános szabályait követi: először az író van megemlítve, aztán a címzett, majd pedig a megszokott üdvözlési forma következik. (Lásd a Cs 23:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Keresztény görög iratokban található levelek közül egyedül Jakab levelében található a görög khaiʹró szó üdvözlésként, ugyanúgy, ahogy ebben az I. századi vezetőtestülettől származó levélben (Jk 1:1). Jakab tanítvány is részt vett ennek a levélnek a megfogalmazásában, ami alátámasztja azt a következtetést, hogy Jakab levelének az írója ugyanaz a személy, mint az, aki a Cselekedetek könyvének 15. fejezetében ecsetelt megbeszélésen központi szerepet játszott.

Klaudiusz Liziásztól a nagyméltóságú Félix Kormányzónak: Üdvözlet!: Ennek a levélnek a bevezetője az ókori levélírás általános szabályait követi: először az író van megemlítve, aztán a címzett, majd pedig a megszokott üdvözlési forma következik a görög khaiʹró szóval, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’örül’. Legtöbbször azt a gondolatot közvetíti, hogy „legyetek jól”. A Biblián kívül is gyakran szerepel papiruszra írt leveleken. Ebben a szövegkörnyezetben a görög szót helyénvaló úgy fordítani, hogy „Üdvözlet!”. A Cs 15:23-ban és a Jk 1:1-ben kezdődő leveleknek is hasonló a bevezetője. (Lásd a Cs 15:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

feldúlni titeket: Vagy: „felzaklatni titeket”. Itt a görög „lelketeket” kifejezés úgy van fordítva, hogy „titeket”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában „lélek”-nek fordítanak, ebben a szövegkörnyezetben magára a személyre utal, ezért lett a „titeket” névmással visszaadva. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

egyhangúlag: Szó szerint: „egyetértésben”. A görög ho·mo·thü·ma·donʹ szó többször is megjelenik a Cselekedetek könyvében, és általában az I. századi keresztények közti rendkívüli egységet írja le. Néhány példa erre: „egy célból” (Cs 1:14), „ugyanazzal a szándékkal” (Cs 2:46), „egységesen” (Cs 4:24).

odaadták az életüket: A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában „lélek”-nek fordítanak, itt többes számban szerepel, és úgy van visszaadva, hogy „életüket”. Utalhat egy személyre vagy egy személy életére. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.) Az egész kifejezést úgy is lehetne fordítani, hogy „kockáztatták az életüket (lelküket)” vagy „valaminek szentelték az életüket (magukat)”.

tartózkodjatok: Vagy: „tartsátok távol magatokat”. Az itt szereplő ige az utána felsorolt összes dologra vonatkozik: a keresztényeknek kerülniük kell a bálványimádást, a szexuális erkölcstelenséget, valamint olyan állat húsának a megevését, melyet megfojtottak és nem megfelelően véreztettek ki. A vérrel kapcsolatban ez az ige többet foglal magában annál, mint hogy nem fogyasztjuk el. Arra utal, hogy semmiféle helytelen módon nem használjuk fel, mivel a vér szent (3Mó 17:11, 14; 5Mó 12:23).

tartózkodjatok. . . a vértől: Ez a rendelkezés Istennek azon a parancsán nyugszik, hogy nem szabad megenni a vért. Ezt a parancsot Noénak és a fiainak adta, és rajtuk keresztül tulajdonképpen az egész emberiségnek (1Mó 9:4–6). 800 évvel később Isten ezt a parancsot az izraelitáknak adott törvényébe is belefoglalta (3Mó 17:13–16). 15 évszázad elteltével pedig a keresztény gyülekezetnek is megismételte, mégpedig itt. Isten szemében ugyanolyan fontos tartózkodni a vértől, mint kerülni a bálványimádást és a szexuális erkölcstelenséget.

a megfojtott állattól: Lásd a Cs 15:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

a szexuális erkölcstelenségtől: Lásd a Cs 15:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Legyetek jó egészségben!: Vagy: „Üdvözlünk titeket!” Akkoriban gyakran az itt használt görög szófordulattal fejezték be a leveleket. Ez nem feltétlenül arra utal, hogy a közvetlenül előtte említett követelményeket egészségügyi megfontolásból adták, mintha csak ezt mondták volna: „ha tartózkodtok ezektől, egészségesebbek lesztek”. Inkább egy záró jókívánság volt, hogy a levél címzettje legyen erős, egészséges és boldog. Ennek a kifejezésnek hasonló a jelentése, mint a héber sá·lómʹ szónak, mellyel békét kívántak valakinek (2Mó 4:18; Bí 18:6; 19:20, lábj.; 1Sá 1:17). A Keresztény görög iratok egyik modern héber fordítása (a C4-es függ. úgy utal rá, hogy J²²) úgy adja vissza ezt a kifejezést, hogy sá·lómʹ la·khemʹ („Béke veled!”).

a szexuális erkölcstelenségtől: A görög por·neiʹa szó egy általános kifejezés minden olyan szexuális kapcsolatra, mely a Biblia szerint tiltott. Magában foglalja a házasságtörést, a prostitúciót, a nem házasságban élők közti szexuális kapcsolatot, a homoszexualitást és a bestialitást. (Lásd a Szójegyzéket.)

a megfojtott állattól: Vagy: „a megölt állattól, melynek nem folyatták ki a vérét”. Ez a tiltás nyilván olyan állatra is vonatkozott, mely elhullott, vagy azért halt meg, mert egy másik állat megsebezte. Ilyen helyzetekben az állatot nem lehetett megfelelően kivéreztetni (2Mó 22:31; 3Mó 17:15; 5Mó 14:21).

Néhány későbbi görög kézirat és ókori fordítás kisebb eltérésekkel a következőket teszi hozzá: „De Silás jónak látta, hogy ott maradjon. Így aztán Júdás egyedül ment Jeruzsálembe.” Ám a legkorábbi és legmegbízhatóbb kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, és nem alkotják részét a Cselekedetek könyve eredeti szövegének. Ez a rész valószínűleg egy széljegyzet volt abból a célból, hogy megmagyarázza a Cs 15:40-et, de idővel bekerült néhány kéziratnak a szövegébe. (Lásd az A3-as függ.-et.)

Jehova szavának: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 15:35-öt.

Jehova szavát: Ez a kifejezés szerepel a Héber iratokban a „szó”-nak fordított héber főnévnek és Isten nevének az összetételeként. A „Jehova szava” kifejezés úgy 200 versben fordul elő. (Néhány példa erre: 2Sá 12:9; 2Ki 7:1; 20:16; Ézs 1:10; 2:3; 28:14; Jr 2:4; Za 9:1.) Ez a kifejezés a Za 9:1-ben a Septuaginta egy korai másolatában, melyet az izraeli Nahal Heverben, a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében találtak meg, úgy szerepel, hogy a görög loʹgosz szó után Isten neve áll ókori héber karakterekkel (). Ezt a pergamentekercset i. e. 50 és i. sz. 50 közé datálják. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova szava” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 8:25 sok görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr szava”, lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 8:25-öt.

Jehova szavát: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 15:36-ot.

Jehova szavát: Ez a kifejezés szerepel a Héber iratokban a „szó”-nak fordított héber főnévnek és Isten nevének az összetételeként. A „Jehova szava” kifejezés úgy 200 versben fordul elő. (Néhány példa erre: 2Sá 12:9; 2Ki 7:1; 20:16; Ézs 1:10; 2:3; 28:14; Jr 2:4; Za 9:1.) Ez a kifejezés a Za 9:1-ben a Septuaginta egy korai másolatában, melyet az izraeli Nahal Heverben, a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében találtak meg, úgy szerepel, hogy a görög loʹgosz szó után Isten neve áll ókori héber karakterekkel (). Ezt a pergamentekercset i. e. 50 és i. sz. 50 közé datálják. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova szava” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 8:25 sok görög kéziratában az olvasható, hogy „az Úr szava”, lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 8:25-öt.

Jehova: A Cselekedetek könyvében a ki nem érdemelt kedvesség kifejezés legtöbbször Istenhez kötődik (Cs 11:23; 13:43; 20:24, 32). A Cs 14:26-ban egy hasonló megfogalmazás található: „Isten gondjaira bízták őket, hogy a ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően elvégezzék a munkát”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 15:40-et.)