antiókiai: Ezt a várost itt említi meg először a Biblia. Kb. 500 km-re északra feküdt Jeruzsálemtől. I. e. 64-ben lett Szíria római tartományának a székhelye. Az i. sz. I. századra Antiókia lett a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Bár csodálták a szépsége miatt, illetve politikai, kereskedelmi és kulturális központ volt, a város a romlott erkölcséről is hírhedtté vált. A városban sok zsidó élt, akik a feljegyzések szerint a görögül beszélők közül sokakat prozelitává tettek. Nikolausz is ilyen prozelita volt, majd később keresztény lett. Barnabás és Pál apostol egy évet tanított Antiókiában, Pál pedig innen indult a misszionáriusi útjaira. „Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték [Krisztus követőit] keresztényeknek.” (Lásd a Cs 11:26-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Ez az Antiókia nem keverendő össze a Pizidiában fekvő Antiókiával, melyről a Cs 13:14 beszél. (Lásd a Cs 13:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a B13-as függ.-et.)

a pizidiai Antiókiába: Egy város a Galácia nevű római tartományban. Frígia és Pizidia határán feküdt, ezért aztán különböző időkben hol az egyik, hol a másik provincia részének tekintették. A város romjai Yalvaç közelében találhatók a mai Törökország területén. A pizidiai Antiókia itt és a Cs 14:19, 21-ben van megemlítve. Aki a Földközi-tenger partjához közel fekvő Pergából a pizidiai Antiókiába szeretett volna utazni, nem könnyű út elé nézett: a város kb. 1100 m-rel a tengerszint felett feküdt (lásd a B13-as függ.-et), illetve a hegyi utakon – melyek már önmagukban is veszélyesek voltak – rengeteg útonálló ólálkodott. Ez az Antiókia nem keverendő össze a szíriai Antiókiával (Cs 6:5; 11:19; 13:1; 14:26; 15:22; 18:22). A Cselekedetek könyvében a legtöbbször az Antiókia név nem a pizidiai, hanem a szíriai Antiókiára utal.

Antiókiába: A szíriai Antiókia az Orontes folyó partján feküdt. A folyón lefelé haladva kb. 32 km-re volt tőle Szeleukia, a Földközi-tenger melletti kikötőváros. Az i. sz. I. századra Antiókia lett a Római Birodalom harmadik legnagyobb és leggazdagabb városa Róma és Alexandria után. Régóta sok zsidó élt a városban, és ebben az időben nem volt nagy feszültség a zsidók és a nem zsidók között. A szíriai Antiókia kétségkívül megfelelő légkört biztosított ahhoz, hogy valami új történjen – a tanítványok nemcsak a zsidóknak, hanem a körülmetéletlen nem zsidóknak is prédikáltak. (Lásd a görögül beszélőknek kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Ez az Antiókia nem keverendő össze a Kis-Ázsiában fekvő pizidiai Antiókiával. (Lásd a Cs 6:5; 13:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a B13-as függ.-et.)

a görögül beszélőknek: Szó szerint: „a hellenistáknak”. Az itt használt görög szó (Hel·le·ni·sztészʹ) jelentését mindig a szövegkörnyezet határozza meg. A Cs 6:1-ben minden bizonnyal „a görögül beszélő zsidók”-ra vonatkozik. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Emiatt néhány tudós arra következtet, hogy a szíriai Antiókiában élő tanítványok biztosan a görögül beszélő zsidóknak és prozelitáknak prédikáltak. Ám az itt leírtak nyilvánvalóan egy újdonságra utalnak. Ahogy a Cs 11:19 beszámol róla, korábban csak a zsidóknak prédikálták Isten szavát Antiókiában, most viszont a jelek szerint az ott élő nem zsidók között is terjesztették az üzenetet. Barnabást valószínűleg Antiókiába küldték, hogy bátorítsa az ott élő, görögül beszélő új tanítványokat (Cs 11:22, 23). Egyes ókori kéziratok a Helʹlé·nasz szót (jelentése ’görög’; lásd a Cs 16:3-at) használják itt a Hel·le·ni·sztészʹ helyett. Ezért jó néhány fordításban „a görögök” vagy „a pogányok” kifejezés szerepel. Ezek a kifejezések azt mutatják, hogy azok közül, akikkel Antiókiában beszéltek, senki sem volt a zsidó vallás követője. De lehetséges, hogy itt a görögül beszélő zsidókra is, és nem zsidókra is utalás történik, ezért ebben a fordításban „a görögül beszélők” kifejezés áll. Ezek a görögül beszélő emberek különböző nemzetiségűek lehettek, akik megtanultak görögül, és talán a görög szokásokat is átvették.

a görögül beszélő zsidók: Szó szerint: „a hellenisták”. A görög Hel·le·ni·sztészʹ szó sem a görög, sem a hellenisztikus zsidó irodalomban nem található meg, de a szövegkörnyezet alátámasztja azt a fordítást, hogy „a görögül beszélő zsidók”, ahogy sok lexikon is. Ebben az időben minden keresztény tanítvány Jeruzsálemben – beleértve a görögül beszélőket is – vagy zsidók leszármazottja volt, vagy prozelita (Cs 10:28, 35, 44–48). „A görögül beszélő zsidók” szembe vannak állítva „a héberül beszélő zsidók”-kal (szó szerint: „héberek”; a görög E·braiʹosz szó többes száma). Tehát „a hellenisták” olyan zsidók voltak, akik görögül kommunikáltak egymással, és akik a Római Birodalom különböző részeiről érkeztek Jeruzsálembe, talán például Dekapoliszból. Másfelől a héberül beszélő zsidók legtöbbje valószínűleg júdeai vagy galileai volt. A zsidó keresztényeknek ez a két csoportja valamelyest eltérő kulturális hátterű volt. (Lásd a Cs 9:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jehova: Vagy: „Jehova keze”. A „Jehova keze” kifejezés sokszor megtalálható a Héber iratokban a „kéz” szónak megfelelő héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: Ru 1:13, lábj.; 1Sá 5:6, 9, lábj.-ek; Ezs 7:6, lábj.; Jób 12:9; Ézs 19:16; Ez 1:3, lábj.) A Bibliában a „kéz” szó gyakran használatos jelképes értelemben a „hatalomra”. Mivel a kéz a kar erejét használja, ez a szó az erőkinyilvánításnak vagy a hatalom gyakorlásának a gondolatát is magában foglalja. A „Jehova kezé”-nek fordított görög kifejezés található a Lk 1:66-ban és a Cs 13:11-ben is. (Lásd a Lk 1:6, 66-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 11:21-et.)

Jehova: Vagy: „Jehova keze”. A kéz szó gyakran használatos jelképes értelemben a „hatalomra”. Mivel a kéz a kar erejét használja, ez a szó az erőkinyilvánításnak vagy a hatalom gyakorlásának a gondolatát is magában foglalja. A „Jehova keze” kifejezés sokszor megtalálható a Héber iratok eredeti szövegében, a „kéz” szónak megfelelő héber szó és a tetragram összetételeként (Ru 1:13, lábj.; 1Sá 5:6, 9, lábj.-ek; Ezs 7:6, lábj.; Jób 12:9; Ézs 19:16; Ez 1:3, lábj.). (Lásd a Lk 1:6, 9-hez és a Cs 11:21-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Lk 1:66-ot.)

Jehova: Ebben a fordításban itt fordul elő először Isten neve Lukács evangéliumában. Bár a rendelkezésre álló görög kéziratok a Küʹri·osz (Úr) szót használják itt, nyomós okok szólnak amellett, hogy ebben a versben eredetileg Isten neve szerepelt, melyet később az Úr címmel helyettesítettek. (Lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Lk 1:6-ot.) Lukács beszámolójának első két fejezete nagyon sokszor idéz vagy utal olyan kifejezésekre és gondolatokra a Héber iratokban, melyekben megtalálható Isten neve. Például a parancsolata és törvényes követelménye kifejezés, illetve hasonló összetételű jogi kifejezések olyan szövegkörnyezetekben találhatóak meg a Héber iratokban, ahol Isten neve szerepel, vagy Jehova beszél (1Mó 26:2, 5; 4Mó 36:13; 5Mó 4:40; 27:10; Ez 36:23, 27).

Isten irányításának köszönhetően. . . nevezték: A legtöbb bibliafordításban itt egyszerűen az áll, hogy „nevezték”. Ám ezen a helyen nem azok a görög szavak szerepelnek, melyeket általában „nevez”-nek vagy „hív”-nak fordítanak (Mt 1:16; 2:23; Lk 1:32, 60; Cs 1:19). Ebben a versben a khré·ma·tiʹzó ige áll, mely kilencszer fordul elő a Keresztény görög iratokban, és a legtöbb esetben egyértelműen olyasvalamihez kötődik, ami Istentől származik (Mt 2:12, 22; Lk 2:26; Cs 10:22; 11:26; Ró 7:3; Héb 8:5; 11:7; 12:25). A Cs 10:22-ben például együtt szerepel azzal a kifejezéssel, hogy „egy szent angyal által”, a Mt 2:12, 22-ben pedig Istentől jövő álmokkal együtt van megemlítve. A vele rokon khré·ma·ti·szmoszʹ főnév található a Ró 11:4-ben, és a legtöbb lexikon és fordítás úgy adja vissza, hogy „isteni kijelentés”; „Isten válasza”; „isteni felelet”. Lehetséges, hogy Jehova indította arra Sault és Barnabást, hogy használják a „keresztények” elnevezést. Egyesek úgy vélik, hogy az Antiókiában élő nem zsidók gúnyolták így őket, de a görög khré·ma·tiʹzó szó egyértelműen azt jelzi, hogy Istentől származott ez az elnevezés. Az is eléggé valószínűtlen, hogy a zsidók mondták rájuk először azt, hogy „keresztények” (görög eredetű), vagyis „messianisták” (héber eredetű), ugyanis ők nem fogadták el, hogy Jézus a Messiás, azaz a Krisztus. Ezért nem ismerték volna el őt hallgatólagosan felkentnek, vagyis Krisztusnak azzal, hogy a követőit „keresztények”-nek nevezik.

keresztényeknek: A görög khri·szti·a·noszʹ szó, melynek jelentése ’Krisztus követője’, csupán háromszor fordul elő a Keresztény görög iratokban (Cs 11:26; 26:28; 1Pt 4:16), és a ’Krisztus’, vagyis ’felkent’ jelentésű görög Khri·sztoszʹ szóból származik. A keresztények követték Jézusnak – a Krisztusnak, vagyis Jehova felkentjének – a példáját és a tanításait (Lk 2:26; 4:18). „Isten irányításának köszönhetően” a „keresztények” elnevezést valószínűleg már i. sz. 44-ben használták, amikor az itt említett események történtek. Ezt a nevet kétségkívül széles körben kezdték használni, hiszen amikor Pál kb. i. sz. 58-ban megjelent II. Heródes Agrippa király előtt, ő már tudta, hogy kik a keresztények (Cs 26:28). Tacitus, a történetíró szerint kb. i. sz. 64-re a legtöbben használták a „keresztény” szót Rómában. Továbbá valamikor i. sz. 62 és 64 között Péter az első levelét a Római Birodalom területén szétszóródott keresztényeknek írta. Úgy tűnik, addigra a keresztény szó közismert lett, illetve konkrétan és kizárólag Jézus követőire használták (1Pt 1:1, 2; 4:16). Ennek az Istentől származó névnek köszönhetően Jézus tanítványait többé nem lehetett összetéveszteni a judaizmus valamelyik szektájával.

nagy éhínség: Ezt az éhínséget, mely kb. i. sz. 46-ban következett be, Josephus is megerősítette, ugyanis ő is írt egy nagy éhínségről Klaudiusz római császár uralkodásának idején. Az éhínségek a szegényeket érintették a legsúlyosabban, mert sem pénzük, sem élelmük nem volt félretéve. Az Antiókiában élő keresztények ezért segélyt küldtek az elszegényedett testvéreiknek Júdeába.

Klaudiusz idejében: Klaudiusz i. sz. 41 és 54 között volt római császár, és az uralkodása kezdetén barátságos volt a zsidókkal. Uralmának a végére azonban megromlott közte és a zsidók közt a kapcsolat, és kiűzte az összes zsidót Rómából (Cs 18:2). Állítólag a negyedik felesége megmérgezte gombával. Néró követte őt a trónon.

segélyt küldenek: Vagy: „szolgálatot végeznek úgy, hogy segélyt küldenek”. Ez az első feljegyzés arról, hogy a keresztények segélyt küldtek a világ egy másik részén élő hittársaiknak. A görög di·a·ko·niʹa szó, melyet gyakran „szolgálat”-nak fordítanak, a Cs 12:25-ben és a 2Ko 8:4-ben is „segély” értelemben szerepel. Ennek a görög szónak a Keresztény görög iratokban való használata azt mutatja, hogy a keresztények szolgálata két részből áll. A szolgálatunk egyik részét a békéltetés szolgálata (a di·a·ko·niʹa egyik formája) alkotja, vagyis az, hogy prédikálunk és tanítunk (2Ko 5:18–20; 1Ti 2:3–6). A szolgálatunk másik része pedig a hittársainknak végzett szolgálat, amelyről itt is szó van. Pál kijelentette: „különböző feladatok vannak Isten szolgálatában [a di·a·ko·niʹa szó többes száma], mégis ugyanaz az Úr” (1Ko 12:4–6, 11). Rámutatott, hogy a keresztény szolgálat különböző fajtái mind a szent szolgálat részei (Ró 12:1, 6–8).

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

a vénekhez: Szó szerint: „az idősebb férfiakhoz”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van, bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli. (Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Izrael ókori népében a vének a vezetésből és a közigazgatásból is kivették a részüket, úgy a helyi közösségükben (5Mó 25:7–9; Jzs 20:4; Ru 4:1–12), mint az egész országban (Bí 21:16; 1Sá 4:3; 8:4; 1Ki 20:7). A keresztény gyülekezettel kapcsolatban itt szerepel először ez a szó. Ahogy az ókori Izraelben, úgy a szellemi Izraelben is a vének álltak a gyülekezet élén. Ebben a szövegkörnyezetben a véneknek küldték el a segélyt, és az ő felügyeletükkel lett szétosztva a júdeai gyülekezeteknek.