Ugrás a tartalomra

BIBLIAVERSEK MAGYARÁZATA

Cselekedetek 1:8: „Erőt kaptok”

Cselekedetek 1:8: „Erőt kaptok”

 „Erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8, Új világ fordítás).

 „Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig” (Cselekedetek 1:8, Újonnan revideált Károli-Biblia).

A Cselekedetek 1:8 jelentése

 Jézus azt ígérte a követőinek, hogy Isten szent szelleme által erőt kapnak majd ahhoz, hogy a föld legtávolabbi részein is ellássák a szolgálatukat.

 „Erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok”. Jézus megismételte a tanítványainak korábban tett ígéretét, miszerint Isten szelleme a segíteni fog nekik, miután ő visszatér az égbe (János 14:16, 26). Időszámításunk szerint 33-ban, 10 nappal azután, hogy Jézus felment az égbe, a követői megkapták a megígért szent szellemet (Cselekedetek 2:1–4). Ez nemcsak arra tette őket képessé, hogy más nyelveken beszéljenek, vagy hogy csodákat hajtsanak végre, hanem abban is segített nekik, hogy bátran beszéljenek másoknak a Jézusba vetett hitükről (Cselekedetek 3:1–8; 4:33; 6:8–10; 14:3, 8–10).

 „Tanúim lesztek”. A „tanú”-nak fordított szó olyan valakire utal, aki tanúskodik arról, amit személyesen látott vagy hallott. Az apostolok együtt szolgáltak Jézussal, így szemtanúi voltak a tetteinek, a halálának, és a feltámadásának is (Cselekedetek 2:32; 3:15; 5:32; 10:39). A tanúskodásuknak köszönhetően mások is meggyőződtek arról, hogy Jézus a megígért Messiás (Cselekedetek 2:32–36, 41). Azok, akik hittek Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cselekedetek 17:2, 3; 18:5).

 „A föld legtávolabbi részéig.” Ezt a kifejezést úgy is vissza lehet adni, hogy a „föld végéig” vagy „más országokba”. Jézus azt mondta ezzel, hogy a követői még távoli vidékeken is tanúskodni fognak róla. Még Júdeán és Szamárián kívül is beszélni fognak arról, amiben hisznek. Sőt, nagyobb területet fognak bejárni, és sokkal több embert fognak elérni, mint Jézus (Máté 28:19; János 14:12). Kevesebb mint 30 évvel később Pál apostol azt írta, hogy a jó hír „az ég alatt levő egész teremtésben hirdetve lett”, még olyan távoli vidékeken is, mint Róma, Pártia, vagyis a Kaszpi-tenger délkeleti része, valamint Észak-Afrika (Kolosszé 1:23; Cselekedetek 2:5, 9–11).

A Cselekedetek 1:8 szövegkörnyezete

 A Cselekedetek könyve ott folytatja a beszámolót, ahol a Lukács evangéliuma abbahagyta (Lukács 24:44–49; Cselekedetek 1:4, 5). Az írója, Lukács azzal kezdi, hogy leírja, Jézus hogyan jelent meg a követőinek a feltámadása után (Cselekedetek 1:1–3). Majd beszámol arról, hogyan alakult meg a keresztény gyülekezet, és hogy hogyan növekedett i. sz. 33 és 61 között (Cselekedetek 11:26).

 A Cselekedetek 1:8 szövegkörnyezete szerint Jézustól megkérdezték a követői, hogy abban az időben kezdi-e el az uralmát mint Isten királyságának az uralkodója (Cselekedetek 1:6). Jézus azt válaszolta nekik, hogy ne aggódjanak túlzottan azon, hogy mikor jön el a királyság (Cselekedetek 1:7). Ehelyett arra kell összpontosítaniuk, hogy alaposan tanúskodjanak róla „a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8). Krisztus követői ma is ugyanezt teszik, és lelkesen prédikálják az Isten királyságáról szóló jó hírt (Máté 24:14).

 Nézd meg ezt a rövid videót, mely áttekinti a Cselekedetek könyvét:

a A szent szellem Isten tevékeny ereje (1Mózes 1:2). Ha szeretnél erről többet megtudni, olvasd el a „Mi a szent szellem?” című cikket.