Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 CÍMLAPTÉMA

Fontos imádkozni?

Fontos imádkozni?

„Ha Isten úgyis mindent tud, ismeri a gondolataimat és a szükségleteimet, miért kellene imádkoznom?” – vetődhet fel benned. A kérdés jogos, hiszen Jézus is a következőket mondta Istenről: „tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt” (Máté 6:8). Az ókorban Izrael királya, Dávid felismerve ezt így fogalmazott: „Hisz még nyelvemen sincs a szó, de íme, te már egészen érted azt, ó, Jehova!” (Zsoltárok 139:4). De akkor miért fontos mégis, hogy imádkozzunk? Hogy választ kapjunk erre, vizsgáljuk meg, mit is ír a Biblia az imáról. *

„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8)

 AZ IMA KÖZELEBB VISZ MINKET ISTENHEZ

Noha a Biblia azt írja, hogy Jehova * mindent tud, az is kiderül belőle, hogy ő nem pusztán információt gyűjt az imádóiról (Zsoltárok 139:6; Róma 11:33). A végtelen memóriáját nem hasonlíthatjuk egy számítógép merevlemezéhez, mely mindenféle érzés nélkül adatokat tárol. Istent nagyon is érdeklik a legbensőbb gondolataink, hiszen azt szeretné, ha minél szorosabb kapcsolatot ápolnánk vele (Zsoltárok 139:23, 24; Jakab 4:8). Ezért buzdította Jézus a követőit arra, hogy imádkozzanak, bár az Atyja tudja, mire van szükségük (Máté 6:6–8). Minél többször megosztjuk a gondolatainkat a Teremtőnkkel, annál szorosabb lesz közöttünk a kapcsolat.

Időnként talán nem tudjuk pontosan, hogy mit is kérjünk az imánkban. Ilyenkor Isten képes arra, hogy a ki nem mondott érzéseinken is túllásson, és mivel tökéletesen tisztában van a körülményeinkkel, a szükségletünknek megfelelően fog választ adni (Róma 8:26, 27; Efézus 3:20). Amikor tapasztaljuk, hogy Isten tesz értünk valamit, még ha csak közvetett módon is, még közelebb érezzük magunkat hozzá.

MINDEN IMÁT MEGHALLGAT ISTEN?

A Biblia arról biztosít minket, hogy a Mindenható Isten válaszol a hűséges szolgái imáira, ugyanakkor arról is ír, hogy milyen okok miatt fordulhat elő, hogy egyes imákat nem hallgat meg. Például egy olyan időszakban, amikor az ókori Izraelben mindennapossá vált az erőszak, Isten a következő üzenetet közölte prófétája, Ézsaiás által: „Ha sokat imádkoztok is, én meg nem hallgatom; vérontással van tele a kezetek” (Ézsaiás 1:15). Nyilvánvaló, hogy akik semmibe veszik Isten törvényeit, vagy helytelen indítékból imádkoznak, nem számíthatnak rá, hogy Isten meghallgatja őket (Példabeszédek 28:9; Jakab 4:3).

Másrészről a Biblia kijelenti: „bármit kérünk is az akarata szerint, ő meghallgat minket” (1János 5:14). Vajon ez azt jelenti, hogy Isten az őt imádó emberek minden egyes kérését automatikusan teljesíti? Nem feltétlenül. Gondoljunk Pál apostolra, aki háromszor is könyörgött Istenhez, hogy távolítsa el a testében lévő „tövist” (2Korintusz 12:7, 8). Elképzelhető, hogy Pálnak valamilyen krónikus szembetegsége volt. Ez biztosan nagyon zavarta. Noha képes volt betegeket gyógyítani, sőt egyszer még egy halottat is feltámasztott, a saját betegségével együtt kellett élnie (Cselekedetek 19:11, 12; 20:9, 10). Bár nem olyan formában kapott választ az imáira, ahogyan azt ő szerette volna, hálásan elfogadta Isten válaszát (2Korintusz 12:9, 10).

„Mi azzal a bizalommal vagyunk iránta, hogy bármit kérünk is az akarata szerint, ő meghallgat minket” (1János 5:14)

Persze az is igaz, hogy néhány bibliai szereplő csoda útján kapott választ az imájára (2Királyok 20:1–7). De ez még azokban az időkben sem sokszor fordult elő. Isten néhány szolgáját nagyon bántotta, amikor úgy tűnt, hogy nem kap választ az imájára. Dávid király ezt kérdezte: „Meddig felejtkezel el rólam, ó, Jehova? Örökre?” (Zsoltárok 13:1). De amikor ez a hűséges férfi felidézte, hogy Jehova már milyen sokszor a segítségére sietett, megerősödött a belé vetett bizalma. Ugyanebben az imájában még hozzátette: „szerető-kedvességedben bízom” (Zsoltárok 13:5). Dávid példáját követve Isten szolgáinak ma is kitartóan addig kell imádkozniuk, amíg fel nem ismerik, hogy Isten miként válaszolt a kéréseikre (Róma 12:12).

 HOGYAN VÁLASZOL ISTEN AZ IMÁKRA?

Figyelembe veszi a valódi szükségleteinket.

A törődő szülők nem mindig azt adják a gyermekeiknek, amit kérnek, és nem is mindig akkor, amikor azok szeretnék, és erre jó okuk van. Ehhez hasonlóan Isten sem feltétlenül úgy válaszol a kéréseinkre, ahogyan azt mi gondoljuk, vagy akkor, amikor számítanánk rá. De biztosak lehetünk benne, hogy Teremtőnk, akárcsak egy szerető apa, ki fogja elégíteni a valódi szükségleteinket a megfelelő időben és a megfelelő módon (Lukács 11:11–13).

Ha segítséget kérünk imában Istentől, lehet, hogy a Biblia lapjain válaszol

Lehet, hogy közvetett módon ad választ.

Mi a helyzet akkor, ha imában azt kérjük, hogy szeretnénk megszabadulni egy folyamatosan fennálló problémától? Ha nem történik csoda, vajon úgy kell következtetnünk, hogy Jehova nem is válaszolt az imánkra? Semmi esetre sem. Inkább gondoljuk át, hogy Isten milyen kevésbé látványos módokon támogathat. Például egy figyelmes barátunk a lehetőségeihez mérten tesz értünk valamit, éppen a megfelelő időben (Példabeszédek 17:17). Lehetséges, hogy Jehova indítja erre. Továbbá az is elképzelhető, hogy Isten a Biblia lapjain ad választ egy segélykérő imára. Lehet, hogy a Bibliát olvasva olyan bölcsességre teszünk szert, mely segít megküzdenünk a nehéz helyzettel (2Timóteusz 3:16, 17).

Isten a barátainkat is felhasználhatja, hogy a megfelelő időben segítsen nekünk

Isten általában nem szünteti meg a gondjainkat, inkább erőt ad az elviselésükhöz (2Korintusz 4:7). Például amikor Jézus az Atyjához könyörgött, hogy szüntessen meg egy próbateljes helyzetet, mert attól félt, hogy gyalázat éri Isten nevét, Jehova egy angyalt küldött a megerősítésére (Lukács 22:42, 43). Isten egy barátunkat is felhasználhatja, hogy buzdítson minket, amikor erre leginkább szükségünk van (Példabeszédek 12:25). Mivel egy ilyen esetben nem rögtön nyilvánvaló, hogy ez a válasz az imánkra, éberebben kell figyelnünk, hogy felismerjük.

A legmegfelelőbb időben válaszol.

A Biblia szerint a Mindenható Isten „a megfelelő időben” felmagasztalja az alázatosakat (1Péter 5:6). Ezért ha úgy tűnik, hogy az őszinte kéréseinkre még nem kaptunk tőle választ, ne következtessünk úgy, hogy nem is érdekli, mi van velünk. Inkább arról van szó, hogy szerető Teremtőnk lévén sokkal jobban átlátja a helyzetünket, mint mi magunk, ezért a legjobb érdekeinket szem előtt tartva mérlegeli a kéréseinket.

„Alázzátok meg azért magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon benneteket a megfelelő időben” (1Péter 5:6)

Nézzünk erre egy szemléltetést. Képzeld el, hogy van egy kisfiad, aki arra kér, hogy vegyél neki egy biciklit. Vajon rögtön teljesíted a kérését? Ha szerinted még nem elég nagy ahhoz, hogy biciklizzen, talán úgy döntesz, hogy később kap biciklit. Persze idővel eleget teszel a kérésének, de majd csak akkor, amikor ez a leginkább a javát szolgálja. Ugyanígy Isten a mi helyénvaló kívánságainkat is teljesíti a megfelelő időben, ha kitartóan imádkozunk (Zsoltárok 37:4).

BÍZZ BENNE, HOGY JEHOVA MEGHALLGAT

A Biblia arra buzdítja az igaz keresztényeket, hogy sose rendüljön meg az ima erejébe vetett bizalmuk. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mondhatják egyesek. Való igaz, hogy ha valamilyen hosszan fennálló problémával vagy igazságtalansággal küzdünk, nem könnyű Isten válaszára várni. De ne feledjük, hogy Jézus arra tanított, hogy kitartóan kell imádkozni.

 Mondott egy szemléltetést, melyben egy szükséget szenvedő özvegy folyton arra kért egy igazságtalan bírót, hogy szolgáltasson neki igazságot (Lukács 18:1–3). Bár a bíró eleinte nem volt hajlandó segíteni neki, végül ezt mondta magában: „igazságot szolgáltatok neki, hogy aztán ne jöjjön folyton, és ne gyötörjön agyon” (Lukács 18:4, 5). Az eredeti nyelvű szöveg szerint a bíró azért figyelt oda az özvegyre, hogy az „ne üsse meg a szeme alatt”, amit úgy kell értenünk, hogy „ne tegyen kárt a hírnevében”. * Ha egy igazságtalan bíró a hírnevére való tekintettel segít egy szegény özvegyen, mennyivel inkább igazságot szolgáltat törődő Istenünk azoknak, „akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak”! Ahogyan Jézus fogalmazott, Isten „igazságot szolgáltat nekik sietve” (Lukács 18:6–8).

„Állandóan kérjetek, és adnak nektek” (Lukács 11:9)

Bár néha talán belefáradunk abba, hogy kérjünk, ne adjuk fel. Ha kitartóan imádkozunk, azzal kimutatjuk, hogy szívből vágyunk Isten támogatására. Megtanuljuk felismerni, hogy miként válaszol a kéréseinkre, és így közelebb kerülünk hozzá. Igen, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova válaszol a helyénvaló imáinkra, ha folyton hittel kérjük őt (Lukács 11:9).

^ 3. bek. Ahhoz, hogy Isten meghallgassa az imáinkat, őszintén törekednünk kell rá, hogy neki tetszően éljünk. Így biztosan tapasztalni fogjuk az ima erejét, amiről ez a cikk is ír. Ha szeretnél még többet megtudni az imáról, olvasd el a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 17. fejezetét. A könyv Jehova Tanúi kiadványa.

^ 5. bek. A Biblia feltárja, hogy Isten neve Jehova.

^ 22. bek. A bibliai időkben Isten Izraelben elvárta a bíráktól, hogy különösen figyeljenek oda az özvegyek és az árvák ügyeire (5Mózes 1:16, 17; 24:17; Zsoltárok 68:5).