Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A BIBLIA KÉPES MEGVÁLTOZTATNI AZ ÉLETÜNKET

Magam győződtem meg arról, hogy mi az igazság

Magam győződtem meg arról, hogy mi az igazság
  • SZÜLETÉSI ÉV: 1982

  • SZÜLETÉSI HELY: DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG

  • KORÁBBAN: MORMON VOLT

A MÚLTAM:

Santo Domingóban születtem, négy gyermek közül a legkisebbként. A szüleim művelt emberek voltak, és szerették volna, ha jó hatások érnek minket gyermekként. Négy évvel a születésem előtt megismertek néhány mormon misszionáriust. Kedvező benyomást tett rájuk, hogy milyen jól öltözöttek és udvariasak ezek a fiatal férfiak, ezért kis idő múlva úgy döntöttek, hogy ők is az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához, azaz a mormon egyházhoz fognak tartozni. Az országunkban ekkor még csak néhány család volt tagja a mormon egyháznak.

Gyerekként nagyon élveztem az egyház által szervezett szabadidős programokat, és tetszett, hogy sok gondot fordítanak a családi életre és az erkölcsi értékekre. Büszke voltam rá, hogy mormon vagyok, és elhatároztam, hogy misszionárius leszek.

Tizennyolc éves voltam, amikor az Egyesült Államokba költöztünk, hogy továbbtanulhassak. Körülbelül egy év múlva a nagynéném és a nagybátyám, akik Jehova Tanúi, meglátogattak minket Floridában, és meghívták a családot egy bibliai témájú kongresszusra. Amikor láttam, hogy körülöttem mindenki kikeresi a bibliaverseket és jegyzetel, én is kértem papírt és tollat.

A kongresszus után a nagynéném és a nagybátyám felajánlották, hogy mivel misszionárius szeretnék lenni, szívesen segítenek megismerni a Bibliát. Jó ötletnek tartottam, mivel akkoriban inkább a Mormon könyvével foglalkoztam, mint a Bibliával.

HOGYAN SEGÍTETT A BIBLIA MEGVÁLTOZNOM?

Mikor telefonon bibliai témákról beszélgettünk, a nagynéném és a nagybátyám minden alkalommal arra buzdítottak, hogy vessem össze a Biblia tanításaival azt, amiben hiszek. Szerették volna, ha magam győződök meg arról, hogy mi az igazság.

Sok olyan mormon tanítás volt, amelyet elfogadtam, de azt nem tudtam, hogy összhangban van-e a Szentírással. A nagynéném elküldte Jehova Tanúi egyik folyóiratát, az Ébredjetek! 1995. november 8-ai számát, melyben volt néhány cikk a mormon hitről. Meglepődtem, hogy számos mormon tanítást nem is ismertem, ezért utánajártam a mormon egyház hivatalos honlapján, hogy igazat írt-e az Ébredjetek! Mindent úgy találtam, ahogy írták, és ez még inkább megerősödött bennem, miután meglátogattam néhány mormon múzeumot Utah államban.

Korábban azt hittem, hogy a Mormon könyve és a Biblia kiegészítik egymást, ám amikor figyelmesebben kezdtem olvasni a Bibliát, ellentmondásokra bukkantam. Az Ezékiel 18:4-ben például a Biblia azt írja, hogy a lélek meghal. A Mormon könyve viszont az Alma 42:9-ben kijelenti: „A lélek . . . sohasem halhat meg.”

A tanításbeli eltéréseken kívül az is zavart, hogy a mormonok nacionalista nézeteket vallanak. Például azt mondják, hogy az Éden-kert Jackson megyében, Missouri államban, az Egyesült Államokban volt. Az egyház vezetői azt is tanítják, hogy amikor „Isten Királysága veszi át az uralmat, az Egyesült Államok zászlója büszkén és makulátlanul fog lobogni a Szabadság és az egyenlő jogok zászlórúdján”.

Nem értettem, hogy akkor mi lesz a többi országgal, például a szülőhazámmal. Egy este, amikor felhívott egy fiatal mormon férfi, aki éppen misszionáriusi képzésen vett részt, szóba hoztam ezt a témát. Nyíltan megkérdeztem tőle, hogy harcolna-e más mormonok ellen, ha a hazája háborúzna az övékkel. Legnagyobb megdöbbenésemre igennel válaszolt. Még jobban beleástam magam az egyházunk tanításaiba, és felelős egyházi vezetőkkel is beszéltem. Azt mondták, hogy a kérdéseimmel olyan rejtélyeket feszegetek, amelyekre majd fény derül, amint egyre nagyobb lesz a világosság.

Mivel ez a válasz nem elégített ki, jobban átgondoltam, hogy miért is akarok mormon misszionárius lenni. Rájöttem, hogy többek között azért vonz ez a pálya, mert tudnék segíteni másoknak, de az is csábító volt, hogy egy misszionárius általában köztiszteletnek örvend. Istenről azonban vajmi keveset tudtam. Bár már többször beleolvastam a Bibliába, nem igazán becsültem nagyra, és fogalmam sem volt róla, hogy mi Isten szándéka a földdel és az emberekkel.

HOGYAN LETT JOBB AZ ÉLETEM?

Annak köszönhetően, hogy tanulmányoztam a Bibliát Jehova Tanúival, megtudtam egyebek mellett, hogy mi Isten neve, mi történik, amikor meghalunk, és milyen szerepe van Jézusnak Isten szándéka megvalósulásában. Végre megismertem ezt az értékes könyvet, és szívesen beszéltem másoknak is arról, amit tanultam. Mindig tudtam, hogy van Isten, de most már mint a legjobb Barátomhoz fordulhattam hozzá imában. 2004. július 12-én keresztelkedtem meg Jehova Tanújaként, és hat hónappal később elkezdtem a teljes idejű keresztény szolgálatot.

Öt évig Jehova Tanúi brooklyni főhivatalában dolgoztam, New Yorkban. Nagyon jó érzés volt segíteni a Bibliák és bibliai kiadványok előállításában, melyek világszerte millióknak válnak a javára, és még mindig szívesen segítek másoknak megismerni Istent.