Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A BIBLIA KÉPES MEGVÁLTOZTATNI AZ ÉLETÜNKET

Nem akartam meghalni

Nem akartam meghalni
  • SZÜLETÉSI ÉV: 1964

  • SZÜLETÉSI HELY: ANGLIA

  • KORÁBBAN: ÖNFEJŰ TIZENÉVES ANYA

A MÚLTAM:

London sűrűn lakott részén, Paddingtonban nőttem fel. Édesanyám itt nevelt fel engem és a három nővéremet. Az édesapám alkoholista volt, szinte alig láttuk őt.

Amikor kicsi voltam, az anyukám azt tanította nekem, hogy minden este imádkozzak. Volt egy kis Bibliám, amiben csak zsoltárok voltak. Dallamokat költöttem hozzájuk, és úgy énekeltem őket. Az egyik könyvemből egy mondat nagyon megmaradt bennem. Így szólt: „Egy nap majd nem lesz holnap.” Emiatt voltak álmatlan éjszakáim, amikor a jövőn gondolkodtam: „Az életnek ettől többnek kell lennie! Mi a célja az életemnek?” Nem akartam meghalni.

Idővel érdekelni kezdtek az okkult dolgok. Megpróbáltam kapcsolatba lépni a halottakkal, sőt az osztálytársaimmal kijártunk a temetőbe, ezenkívül horrorfilmeket néztünk. Ezt izgalmasnak és egyben rémisztőnek is tartottuk.

Az önfejűség már 10 évesen megmutatkozott nálam. Elkezdtem dohányozni, és hamar függő is lettem. Rászoktam a marihuánás cigarettára, és 11 évesen az italra is. Az íze ugyan nem tetszett, az viszont már sokkal inkább, hogy lerészegedtem tőle. Odavoltam a zenéért, és nagyon szerettem táncolni. Amikor csak tudtam, partikra és éjszakai klubokba jártam. Sötétedés után kiszöktem a házból, de még hajnal előtt észrevétlenül hazamentem. Másnap olyan fáradt voltam, hogy inkább kihagytam az iskolát. Amikor meg iskolában voltam, a szünetekben gyakran ittam.

Az utolsó iskolaévet nagyon rossz eredménnyel zártam. Édesanyám az eredményeim láttán csalódott és dühös volt. Igazából ekkor szembesült azzal, mennyire konok vagyok. Összevesztünk, én pedig elköltöztem otthonról. Egy ideig a barátomnál, Tonynál laktam, aki rasztafári volt. Kisebb bűncselekményekben vett részt, és drogot árult. Mindenki rettentően erőszakos embernek ismerte. Hamarosan teherbe estem, és mindössze 16 évesen megszültem a fiunkat.

HOGYAN SEGÍTETT A BIBLIA MEGVÁLTOZNOM?

Jehova Tanúival először egy lányanyáknak és gyermekeiknek fenntartott intézményben találkoztam. Itt kaptam egy szobát a hatóságoktól. A Tanúk közül két asszony rendszeresen látogatott néhány fiatal anyát. Egyszer beszélgetésbe elegyedtem velük, hogy bebizonyítsam, tévedésben élnek. Ám minden kérdésemre szelíden világos magyarázatot adtak a Bibliából. Nagyon megfogott, hogy kedvesen és udvariasan bántak velem. Beleegyeztem a bibliatanulmányozásba.

Nem sokkal később megtudtam valamit a Bibliából, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Már egészen kicsi koromtól féltem a haláltól. Ám most megtudtam, mit tanított Jézus a feltámadásról (János 5:28, 29). Az is jó érzéssel töltött el, hogy Isten személyesen törődik velem (1Péter 5:7). És különösen meghatottak a Jeremiás 29:11 szavai: „jól ismerem a gondolatokat, amelyeket felőletek gondolok – ez Jehova kijelentése. – Békének és nem veszedelemnek gondolatai azok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek.” Kezdtem hinni abban, hogy majd örökké élhetek egy paradicsomi földön (Zsoltárok 37:29).

Jehova Tanúi őszintén törődtek velem. Amikor elmentem az összejövetelükre, barátságos légkör fogadott, és mindenki kedvesen bánt velem (János 13:34, 35). Szöges ellentéte volt annak, amit a templomban tapasztaltam. A Tanúk a körülményeim ellenére szeretettel fogadtak. Odafigyeltek rám, és időt szakítottak arra, hogy törődjenek velem, és akár gyakorlati segítséget is nyújtsanak. Úgy éreztem, hogy egy szerető, nagy családhoz tartozom.

A tanulmányozás során megértettem, hogy változtatni kell az életemen, ha szeretnék Isten magas erkölcsi mércéje szerint élni. Ám nagyon nehéz volt leszoknom a dohányzásról. Felismertem, hogy bizonyos típusú zenék a marihuána fogyasztására ösztönöznek, ezért ezeket a zenéket nem hallgattam tovább. Szerettem volna mindig józan lenni, ezért többé nem jártam partikra és éjszakai klubokba, ahol könnyen lerészegedhettem volna. Emellett olyan emberekkel kezdtem barátkozni, akik támogattak abban, hogy képes legyek keresztényi életet élni (Példabeszédek 13:20).

Idővel Tony is tanulmányozni kezdte a Bibliát Jehova Tanúival. Mivel a Tanúk a Bibliából adtak választ a kérdéseire, ez meggyőzte arról, hogy amit tanul, az igaz. Óriási változtatásokat tett: otthagyta az erőszakos baráti körét, felhagyott a bűncselekményekkel, és leszokott a marihuánáról. Megértettük, hogy ha szeretnénk örömet szerezni Jehovának, egyikünk sem élhet erkölcstelenül, és biztonságos környezetet kell teremtenünk a fiunknak. Ezért 1982-ben összeházasodtunk.

„Már nincsenek álmatlan éjszakáim a jövőtől vagy a haláltól való félelem miatt”

Emlékszem, olyan emberek története után kutattam az Őrtoronyban és az Ébredjetek!-ben *, akik úgy tudtak változtatni az életükön, ahogy én is szerettem volna. Nagyon bátorítónak találtam a példájukat. Segített, hogy kitartóan küzdjek, és ne adjam fel. Folyton arra kértem Jehovát, hogy ne mondjon le rólam. Tonyval 1982-ben keresztelkedtünk meg és lettünk Jehova Tanúi.

HOGYAN LETT JOBB AZ ÉLETEM?

Az életemet köszönhetem annak, hogy közel kerültem Jehova Istenhez. Tony és én is tapasztaltuk, hogy Jehova támogat minket a nehéz időkben. Megtanultunk rá támaszkodni, és éreztük, hogy mindig segít nekünk és fenntartja a családunkat (Zsoltárok 55:22).

Boldog vagyok, hogy a fiunk és a lányunk is olyannak ismerte meg Jehovát, amilyennek mi. És most, hogy az unokáim is úgy nőnek fel, hogy megismerhetik Jehovát, szintén nagy öröm tölt el.

Már nincsenek álmatlan éjszakáim a jövőtől vagy a haláltól való félelem miatt. Tonyval minden időnket azzal töltjük, hogy buzdítsuk Jehova Tanúi gyülekezeteit. Minden héten más helyre utazunk. Csatlakozunk a gyülekezet tagjaihoz, és velük együtt arra tanítunk másokat, hogy higgyenek Jézusban, mert így örök életük lehet.

^ 19. bek. Szintén Jehova Tanúi kiadványa.