Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ne a külső alapján ítélj!

Ne a külső alapján ítélj!

DON, egy kanadai Jehova Tanúja törekszik rá, hogy a hajléktalan embereknek is tanúskodjon. Az egyikükről ezt meséli: „Nem sok olyan koszos férfival találkoztam az utcán, mint Peter. Nagyon ellenszenves volt, és értette a módját, hogyan tartson távol magától másokat. Hiába próbáltak vele kedvesen bánni, mindig mindenkit visszautasított.” Ennek ellenére Don 14 éven át kitartóan próbált segíteni Peternek.

Peter egy nap megkérdezte Dontól: „Minek bajlódsz velem? Mások már rég feladták.” Don tapintatosan megmutatott Peternek három idézetet a Bibliából, remélve, hogy azok majd megérintik a szívét. Először rákérdezett, hogy tudta-e, hogy Istennek van neve, és megkérte, hogy olvassa el a Zsoltárok 83:18-at. Ezután – hogy megmagyarázza, hogy miért törődik Peterrel – felolvastatta vele a Róma 10:13, 14-et, amely szerint „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben fog részesülni”. Végül Don elolvasta a Máté 9:36-ot, aztán megkérte Petert, hogy ő is olvassa el. Ez a vers így szól: „Amikor [Jézus] látta a sokaságot, szánalmat érzett irántuk, mert elcsigázottak és hányatott sorsúak voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” Peter szeme megtelt könnyel, és ezt kérdezte: „Én is ilyen juh vagyok?”

Peter szép lassan változni kezdett. Megfürdött, megnyírta a szakállát, és rendes ruhát vett fel, amelyet Dontól kapott. Attól kezdve mindig ügyelt rá, hogy tiszta legyen.

Peternek volt egy naplója. A kezdeti komor bejegyzéseit egy idő után egészen más hangvételűek váltották fel. Az egyik így szólt: „Ma megtudtam, hogy mi Isten neve. Most már Jehovához imádkozom. Nagyon jó érzés, hogy tudom a nevét. Don azt mondja, hogy Jehova az én barátom is lehet, és hogy neki mindig van rá ideje, hogy meghallgasson.”

Peter az utolsó bejegyzését a nővérének és az öccsének címezte. Ezt írta:

„Ma nem vagyok valami jól. Egyszerűen utolért a korom. De még ha ez is az utolsó napom, tudom, hogy a paradicsomban találkozni fogok a barátommal [Donnal]. Ha ezeket a sorokat olvassátok, az azt jelenti, hogy én már nem vagyok. De ha a temetésen láttok egy ismeretlen férfit, beszéljetek vele, és kérlek, olvassátok el ezt a kis kék könyvet. * Azt írja, hogy újra látni fogom a barátomat a paradicsomban. Teljes szívemből hiszek ebben. Szerető testvéretek, Peter.”

A temetés után Peter nővére, Ummi ezt mesélte: „Úgy két éve Peter megkeresett. Évek óta nem láttam olyan boldognak. Még mosolygott is.” Ummi megígérte Donnak, hogy el fogja olvasni a könyvet, mert úgy érzi, hogy ami ennyire megérintette az öccsét, az csak valami nagyon különleges lehet. Abba is beleegyezett, hogy egy testvérnővel megvizsgálja a Mit tanít valójában a Biblia? című könyvet, melyet mostanában használnak Jehova Tanúi.

Ebből a történetből azt tanulhatjuk, hogy soha ne ítéljünk a külső alapján, hanem mindenfajta emberrel őszintén törődjünk, és legyünk türelmesek (1Tim 2:3, 4). Lehetséges, hogy így jó irányba tudunk befolyásolni olyanokat, akik Peterhöz hasonlóan első látásra talán nem túl bizalomgerjesztőek, de fogékonyak az igazságra. Biztosak lehetünk benne, hogy Isten, aki „azt nézi, hogy milyen a szív”, gondoskodni fog róla, hogy a bibliai ismeret hatással legyen rájuk (1Sám 16:7; Ján 6:44).

^ 7. bek. Az igazság, mely örök élethez vezet című könyvre utalt, melyet évekkel korábban kapott. Jehova Tanúi kiadványa; a nyomtatása megszűnt.