Tragédia bárkit sújthat. A Biblia ezt mondja: „nem a gyorsaké a futóverseny, nem az erőseké a harc. . ., és előre nem látható események történnek mindannyiukkal” (Prédikátor 9:11). Hogyan tudta feldolgozni néhány fiatal a tragédiát, ami vele történt? Nézzünk két példát.

•  REBEKAH

•  CORDELL

 A szüleim elváltak, amikor 14 éves voltam.

 Folyton azt mondogattam magamnak, hogy nem is történt meg, és hogy apunak csak egy kis időre van szüksége. Miért hagyná el anyut, ha egyszer szereti? És miért hagyna el engem?

 Nehezemre esett bárkivel is beszélgetni arról, ami történt. Szerettem volna nem gondolni az egészre. Dühös voltam, bár ezt akkor még nem ismertem fel. Aztán jött a szorongás, és az alvással is gondjaim lettek.

 19 éves voltam, amikor az anyukám meghalt rákban. Ő volt a legjobb barátom.

 Már a szüleim válása is nagyon megviselt, anya halála pedig teljesen összetört. Még most sem vagyok teljesen túl rajta. Azóta még rosszabbul alszom, és a szorongás sem múlt el.

 De azért van néhány dolog, ami segít. Például próbálom megfogadni, amire a Példabeszédek 18:1 figyelmeztet, vagyis hogy ne szigeteljük el magunkat másoktól.

 Ezenkívül mivel Jehova Tanúja vagyok, igyekszem rendszeresen olvasni a bibliai témájú kiadványainkat, melyek nagyon bátorítóak. Például amikor a szüleim váltak, sokat segített a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv, különösen a „Boldog lehetek egy egyszülős családban?” című fejezet a 2. kötetben.

 Az egyik kedvenc bibliai részem a Máté 6:25–34, mert segít megküzdeni az aggodalmakkal. A 27. versben Jézus ezt kérdezi: „Ki az közületek, aki aggódásával hozzá tud tenni egyetlen könyöknyit a az élettartamához?”

 Mindannyiunkkal történhetnek rossz dolgok, de anya példájából megtanultam, hogy az a fontos, hogy hogyan állunk hozzá a problémákhoz. Nagyon sok mindenen ment keresztül: először ott volt a válás, aztán meg jött a betegség. De soha nem veszítette el a pozitív hozzáállását, és mindvégig erős maradt az Istenbe vetett hite. Sosem fogom elfelejteni, amit Jehováról tanított nekem.

 Gondold át: Hogyan segíthet feldolgozni egy tragédiát, ha rendszeresen olvasod a Bibliát és a bibliai kiadványokat? (Zsoltárok 94:19).

 17 éves koromban veszítettem el az apukámat. Ott voltam mellette, amikor meghalt. Az volt a legszörnyűbb dolog, ami valaha történt velem, hogy elveszítettem őt. Teljesen le voltam sújtva.

 Amikor letakarták a testét egy lepedővel, próbáltam elhitetni magammal, hogy nem is halt meg, hogy nem az én apukám fekszik ott. „Holnap majd biztosan felébred” – gondoltam. Üresnek és elveszettnek éreztem magam.

 A családommal Jehova Tanúi vagyunk, és a gyülekezetünk nagyon sokat segített nekünk apa halálakor. Hoztak nekünk ennivalót, felajánlották, hogy ott maradnak velünk, és nemcsak az első napokban törődtek velünk, hanem hosszú időn át. Ez megerősítette bennem, hogy Jehova Tanúi igaz keresztények (János 13:35).

 Nagyon vigasztalónak találtam a 2Korintusz 4:17, 18-at, ahol ez áll: „noha a nyomorúság pillanatnyi és könnyű, egyre rendkívülibb súlyú, örök dicsőséget munkál ki nekünk; s eközben mi nem a láthatókon tartjuk szemünket, hanem a láthatatlanokon. Mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok ellenben örökké tartók.”

 Különösen a második fele érintett meg. Ami apuval történt, csak egy ideig tartott, de amit Isten a jövőre vonatkozóan ígér, az örökké fog tartani. Apa halála elgondolkodtatott, eltűnődtem az életemen, és új célokat tűztem ki.

 Gondold át: Hogyan segíthet átértékelni a céljaidat egy személyes tragédia? (1János 2:17).