Ugrás a tartalomra

FIATALOK KÉRDEZIK

Hogyan tanulhatok meg koncentrálni?

Hogyan tanulhatok meg koncentrálni?

 Miért nem tudok koncentrálni?

 „Már nem olvasok annyi könyvet, mint korábban. Sőt, hosszú bekezdéseket sem olvasok szívesen” (Elaine).

 „Beletekerek egy videóba, ha úgy érzem, nem elég gyorsan peregnek az események” (Miranda).

 „Még akkor is, ha valami fontosat csinálok, de közben lemerül a telefonom, csak arra tudok gondolni, hogy »vajon ki üzenhet nekem?«” (Jane).

 Megnehezíthetik a technikai eszközök, hogy koncentrálni tudjunk? Egyesek szerint igen. „Minél többet használjuk az internetet, annál inkább arra tanítjuk az agyunkat, hogy csapongjon: nagyon gyorsan és hatékonyan dolgozza fel az információt, anélkül hogy huzamosabb ideig összpontosítana valamire” – írja Nicholas Carr szerző és vezetési tanácsadó. a

 Nézzünk meg három olyan helyzetet, melynek során a technikai eszközök könnyen elterelhetik a figyelmünket:

  •   Beszélgetés közben. „Az emberek még személyes beszélgetések közben is szöveges üzeneteket írnak, játszanak vagy a közösségi médián nézelődnek a telefonjukon, és nem szentelnek osztatlan figyelmet annak, akivel éppen beszélnek” – figyelte meg egy Maria nevű fiatal.

  •   Az órákon. „Az elmondásuk alapján a diákok többsége az órákon is használja az elektronikus eszközét üzenetküldésre, böngészésre vagy videózásra” – jelenti ki egy könyv (Digital Kids). Majd hozzáteszi, hogy ezt „nem tanulás céljából teszik”.

  •   Tanulás közben. „Nekem az a legnehezebb, hogy megálljam, hogy ne nézzem meg a telefonomat, amikor értesítést kapok” – meséli a 22 éves Chris. Ha még tanulsz, egyórányi házi feladat elkészítése három órába vagy még többe is telhet, ha az elektronikai eszközöd elvonja a figyelmedet.

 A lényeg: Nehezen fogsz tudni koncentrálni, ha hagyod, hogy a technikai eszközök irányítsanak téged, és elvonják a figyelmedet.

Ha szétszórt vagy, az olyan, mintha egy vadlovon ülnél – ő irányít téged

 Mi segít jobban koncentrálnom?

  •   Beszélgetés közben. A Biblia azt tanácsolja, hogy ne csak a magunk érdekeit keressük, hanem a másokéit is (Filippi 2:4). Figyelj oda a beszélgetőpartneredre, hogy érezze, törődsz vele. Nézz a szemébe, és ne hagyd, hogy a kütyüid eltereljék a figyelmedet.

     „Amikor beszélgetsz, állj ellen a csábításnak, hogy állandóan a telefonodat nézegesd. Mutass tiszteletet az iránt, akivel beszélgetsz azzal, hogy csak rá figyelsz” (Thomas).

     ÖTLET: Ha beszélgetsz valakivel, tedd el a telefonodat. Kutatók szerint már az is megzavarhat a koncentrálásban, ha kéznél van a telefonod, mert azt az érzést kelti benned, hogy bármikor történhet valami, ami félbeszakítja a beszélgetést.

  •   Az órákon. A Biblia erre ösztönöz: „Ügyeljetek. . . arra, hogy miként figyeltek” (Lukács 8:18). Ezzel az elvvel összhangban, ha az osztályteremben van internet-hozzáférés, ne nézegesd az üzeneteidet, ne játssz és ne csetelj online, amikor a tanulásra kellene koncentrálnod.

     „Próbálj meg jobban odafigyelni az órán. Jegyzetelj. Ha lehet, ülj előre a teremben, hogy semmi se terelje el a figyelmedet” (Karen).

     ÖTLET: Papírra jegyzetelj, ne elektronikusan. Kutatások szerint így jobban tudsz összpontosítani, és könnyebben megjegyzed, amit tanulsz.

  •   Tanulás közben. A Biblia kijelenti: „Törekedj arra, hogy bölcs és értelmes legyél” (Példabeszédek 4:5). Ehhez mélyebben el kell gondolkodnod az információn, és nem elég csak felületesen átfutnod az anyagot, hogy átmenj a vizsgán.

     „Amikor tanulok, a táblagépemet repülőgép-üzemmódba állítom, hogy csak arra koncentráljak, amit csinálok. Nem nézem meg az értesítéseket. Ha eszembe jut valami, amit nem szeretnék elfelejteni, leírom” (Chris).

     ÖTLET: Teremts olyan környezetet a tanuláshoz, hogy könnyen tudj koncentrálni. Ne legyen rendetlen és túlzsúfolt.

a Idézet a The Shallows—What the Internet Is Doing to Our Brains című könyvből.