Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

INDONÉZIA

Egy félelmet nem ismerő úttörő

André Elias

Egy félelmet nem ismerő úttörő
  • SZÜLETETT: 1915

  • MEGKERESZTELKEDETT: 1940

  • ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: Bátor úttörő volt, aki a vallatások és fenyegetések ellenére is mindvégig hűséges maradt.

ELIAS testvérnek és a feleségének, Josephine-nek a II. világháború idején meg kellett jelennie a hatóság előtt. A rettegett japán katonai rendőrség, a Kempeitai főparancsnokságára kellett menniük a nyugat-jávai Sukabumiba. Először Andrét hallgatták ki. Kérdések özönét zúdították rá:

– Kik Jehova Tanúi? A japán kormány ellenségei? Maguk kémek?

– A mindenható Isten szolgái vagyunk, és semmi rosszat sem tettünk – mondta André.

A parancsnok lekapott a falról egy szamurájkardot, és a magasba lendítette.

– Mi van, ha most megölöm? – förmedt rá.

André lehajtotta a fejét az íróasztalra, és mondott egy imát magában. Hosszú szünet után a tisztek hangos nevetésben törtek ki.

– Maga aztán nem ijed meg egykönnyen! – mondta a parancsnok.

Ezután hívatták Josephine-t. Mivel ugyanazt mondta, mint André, a parancsnok rájuk ordított:

– Maguk nem kémek! Menjenek innen!

Néhány hónap elteltével „hamis testvérek” feljelentették Andrét, és börtönbe került (2Kor 11:26). Úgy maradt életben hónapokig, hogy összeszedte az ételmaradékot a cellájánál lévő szennyvízelvezető csatornából. A börtönőrök nem tudták megtörni a feddhetetlenségét. Amikor Josephine meg tudta látogatni, André odasúgta neki a börtönrács mögül: „Ne aggódj, akár megölnek, akár szabadon engednek, hűséges leszek Jehovához. Lehet, hogy holtan visznek ki innen, de nem hitszegőként.”

André hat hónap börtön után a jakartai legfelsőbb bíróságon adhatta elő a védekezését, majd szabadon engedték.

Mintegy 30 évvel később, amikor az indonéz kormány újra betiltotta Jehova Tanúi tevékenységét, a manadói (Észak-Celebesz) államügyész hívatta Andrét.

– Tisztában van vele, hogy Jehova Tanúi tevékenysége be van tiltva? – kérdezte Andrét.

– Igen.

– Akkor most már hajlandó megváltoztatni a vallását?

André előrehajolt, határozottan a mellkasára ütött, és mély meggyőződéssel, hangosan ezt mondta:

– Kitépheti a szívemet, de azt sohasem fogja elérni, hogy megváltoztassam a vallásomat.

Az államügyész elengedte Andrét, és többé nem hívatta.

André 2000-ben halt meg 85 éves korában. Mintegy 60 évig végezte buzgón az úttörőszolgálatot.