A római állampolgárság többféle jogot és kiváltságot biztosított a birodalom egész területén. Egy római állampolgárra a római törvények vonatkoztak, nem pedig a tartományi városok jogszabályai. Ha megvádolták, beleegyezhetett, hogy a helyi törvények alapján hallgassák ki, de még ezt követően is élhetett azzal a jogával, hogy római törvényszék elé vigyék az ügyét. Ha halálbüntetésre ítélték, joga volt a császárhoz fellebbezni.

Cicero, az i. e. első században élt római államférfi ezt írta: „Galádság egy római polgárt megbilincselni, gaztett megkorbácsoltatni, úgyszólván gyilkosság megölni”.

Pál apostol a prédikálása során a Római Birodalom nagy részét bejárta. Három olyan esetről készült feljegyzés, amikor a javára fordította, hogy római állampolgár: 1. Filippiben felhívta a polgári főtisztviselők figyelmét arra, hogy megsértették a jogait, amikor megvesszőzték. 2. Jeruzsálemben az állampolgárságára hivatkozott, hogy elkerülje a megkorbácsolást. 3. A római császárhoz fellebbezett, hogy közvetlenül az uralkodó hallgassa ki (Cselekedetek 16:37–39; 22:25–28; 25:10–12).

Jákob patriarcha 20 éven át vigyázott az unokabátyja, Lábán nyájára. Először 14 évet dolgozott, hogy feleségül vehesse Lábán két lányát, majd 6 éven át a nyájból kapott fizetséget (1Mózes 30:25–33). Egy folyóirat megjegyzi: „Az olyan megegyezések, mint amilyenek Jákob és Lábán között születtek a pásztorkodás béréről, nem voltak ismeretlenek a Biblia ókori írói és olvasói számára” (Biblical Archaeology Review).

Az ilyen szerződésekbe ad betekintést néhány lelet, amelyet a mai Irak területén tártak fel, többek között Nuzuban és Larszában. Egy megállapodás jellemzően egy évre szólt, a két nyírás közötti időszakra. A pásztoroknak egy meghatározott számú állatért kellett felelősséget vállalniuk, amelyeknek a korát és a nemét is feljegyezték. Egy évvel később a nyáj tulajdonosa a szerződésben meghatározott mennyiségben kapott gyapjat, tejtermékeket, fiatal állatokat, és ehhez hasonlókat. Minden, ami ezen felül volt, a pásztoré maradhatott.

A szaporulat a pásztorra bízott anyajuhok számától függött. 100 anyajuh várhatóan 80 bárányt ellett. Minden hiányt vagy veszteséget a pásztornak kellett pótolnia. Így érdekelt volt abban, hogy lelkiismeretesen gondját viselje a rá bízott juhoknak.