A RÉGÉSZEK Babilon helyén nagy mennyiségű égetett téglára bukkantak, melyeket a város építéséhez használtak fel. Robert Koldewey régész szerint a téglákat kemencékben égették ki, mégpedig „a városon kívül, ugyanis ott jó minőségű agyag volt, és tüzelőanyag is... akadt bőven.”

Az ősi feljegyzések tanúsága szerint ezeket a kemencéket a babiloni hivatalnokok borzalmas célokra is felhasználták. A Torontói Egyetem asszirológus professzora, Paul-Alain Beaulieu ezt mondja: „Több babilóniai forrás is... megerősíti, hogy királyi parancsra embereket is elégettek ezekben a kemencékben, azokat, akiket lázadással és szentségtöréssel vádoltak.” Egy szövegben, mely Nabukodonozor király idejéből származik, a következő áll: „Pusztítsátok, égessétek el, süssétek meg őket! ... A kemencébe velük! ... Hadd gomolyogjon füstjük, leljék halálukat a rettenetes lángok között!”

A bibliaolvasó embereket ez a Dániel könyvének 3. fejezetében feljegyzett történetre emlékeztetheti. E történelmi beszámoló szerint Nabukodonozor egy hatalmas aranyszobrot állíttatott Dura síkságán, Babilon városának közelében. Amikor három héber fiatal – Sidrák, Misák és Abednegó – nem hajolt meg a szobor előtt, a király rendkívül dühös lett. Megparancsolta, hogy „hétszer annyira fűtsék be a kemencét, mint szokták”, a három hébert pedig „dobják be... az izzó, tüzes kemencébe”. De egy hatalmas angyal megmentette őket a biztos haláltól (Dán 3:1–6, 19–28).

Maguk a téglák is megerősítik a Biblia hitelességét. Sok téglán található olyan felirat, amely a királyt dicsőíti. Az egyiken például ez olvasható: „Nabukodonozor, Babilon királya ... Én, a fenséges király építettem ezt a palotát ... Az utódaim uralkodjanak itt örökké.” Ez a felirat nagyon hasonlít a Dániel 4:30-ra, ahol Nabukodonozor így kérkedik: „Hát nem ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhelynek saját erőmmel és hatalmammal fenségem dicsőségére?”