Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Alisza

Készségesen ajánlkoztak a szolgálatra – Törökország

Készségesen ajánlkoztak a szolgálatra – Törökország

AZ ELSŐ SZÁZADI keresztények mindent megtettek, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a királyság jó hírét (Máté 24:14). Némelyek távoli helyekre is készek voltak elutazni ebből a célból. Például Pál apostol a misszionáriusi útjain azon a vidéken is sokaknak tanúskodott, ahol ma Törökország van. * Mintegy 2000 évvel később, 2014-ben Törökország ismét egy különleges prédikálókampány helyszíne volt. Miért szervezték ezt a kampányt? És kik vettek részt benne?

„MI TÖRTÉNIK ITT?”

Törökországban több mint 2800 hírnök tevékenykedik, ám az ország népessége mintegy 80 millió fő. Ez azt jelenti, hogy egy hírnökre majdnem 28 000 lakos jut. Nem meglepő, hogy a helyi hírnökök sok embert még nem tudtak elérni. A különleges kampány célja az volt, hogy rövid idő alatt minél többekkel kapcsolatba kerüljenek. Körülbelül 550 törökül beszélő testvér és testvérnő utazott Törökországba más országokból, hogy a helyiekkel együtt részt vegyenek a tanúskodásban. Mit sikerült megvalósítaniuk?

Széles körben tudtak tanúskodni. Az egyik isztambuli gyülekezet ezt írta: „Az emberek megkérdezték tőlünk: »Különleges kongresszust tartanak? Mindenfelé Jehova Tanúit látjuk.«” Egy izmiri gyülekezet pedig erről számolt be: „Egy taxiállomás egyik munkatársa odament egy helyi vénhez, és ezt kérdezte: »Mi történik itt? Nagyon belelendültek a munkába!«” Szóval a kampányunk nem kerülte el az emberek figyelmét.

Steffen

A külföldi testvérek nagyon élvezték a prédikálást. Steffen, aki Dániából érkezett, ezt mondta: „Mindennap olyanoknak tudtam tanúskodni, akik még soha nem hallottak Jehováról. Jó érzés volt, hogy ismertté tehetem a nevét.” Jean-David, aki Franciaországból jött, ezt írta: „Órákig ugyanabban az utcában prédikáltunk. Hihetetlen volt! A legtöbben nem ismerték Jehova Tanúit. Szinte minden ajtónál tudtunk beszélgetni, megmutatni valamelyik videót, és átadni egy kiadványt.”

Jean-David (középen)

A kampány 550 résztvevője nagyjából 60 000 kiadványt terjesztett el mindössze két hét alatt! Valóban széles körben tudtak tanúskodni.

Buzgóbbak lettek a szolgálatban. A kampány új lendületet adott a helyi testvéreknek. Sokan fontolgatni kezdték a teljes idejű szolgálatot. Sőt, a kampány után egy év alatt 24 százalékkal nőtt az általános úttörők száma Törökországban.

Şirin

A külföldi hírnökök közül is többen elmondták, hogy még a hazatérésük után is jó hatással volt a szolgálatukra a törökországi munka. Egy németországi testvérnő, Şirin ezt írta: „A testvérek Törökországban ügyesen tanúskodnak kötetlen formában. Nekem ez nem megy könnyen, mert visszahúzódó vagyok. De a különleges kampánynak, a helyi testvérek példájának és sok-sok imának köszönhetően olyasmire is képes voltam, amire korábban nem. Még a metrón is mertem tanúskodni és tájékoztatólapokat terjeszteni. Úgy érzem, bátrabb lettem.”

Johannes

„Sokat tanultam az ottlétem alatt – fogalmaz Johannes Németországból. – A törökországi testvérek égnek a vágytól, hogy minél több emberrel megosszák az igazságot. Minden alkalmat kihasználnak. Elhatároztam, hogy én is ezt fogom tenni, ha hazatérek. És most tényleg több embernek tanúskodom, mint korábban.”

Zeynep

Zeynep, aki Franciaországban él, megjegyezte: „A kampány igazán jó hatással volt a szolgálatomra. Most már bátrabb vagyok, és jobban bízom Jehovában.”

A hírnökök közelebb kerültek egymáshoz. A különböző nemzetiségű testvérek közötti szeretet és egység mindenkiben mély nyomot hagyott. „Megízleltük a testvérek vendégszeretetét” – mondta Jean-David, akit már említettünk. Majd hozzátette: „Úgy fogadtak bennünket, mintha barátok, sőt, mintha családtagok lennénk. Megosztották velünk az otthonukat. Eddig is tudtam a nemzetközi testvériségünkről, hiszen sokszor olvastam róla a kiadványainkban. De most én magam is átéltem, mit jelent a részének lenni, és még büszkébb voltam arra, hogy Jehova népéhez tartozom. Igazán hálás vagyok neki ezért a páratlan kiváltságért.”

Claire (középen)

A Franciaországból érkezett Claire ezt mondta: „A helyi testvérekkel egy nagy család tagjainak éreztük magunkat, bárhonnan is jöttünk: Dániából, Franciaországból vagy Németországból. Mintha Isten egy nagy radírral eltüntette volna az országhatárokat.”

Stéphanie (középen)

Stéphanie, aki szintén Franciaországban él, így fogalmazott: „A különleges kampány alatt megtanultuk, hogy nem a kultúra vagy a nyelv köt össze minket, hanem az, hogy mindnyájan szeretjük Jehovát.”

HOSSZÚ TÁVÚ EREDMÉNYEK

A kampány külföldi résztvevői közül sokan elgondolkodtak azon, hogy jó lenne Törökországba költözni, mivel ott még mindig rengeteg a tennivaló. Jó néhányan már meg is tették ezt a lépést. Az ottani testvérek nagyra értékelik a segítségüket.

Például volt egy 25 hírnökből álló elszigetelt csoport, ahol éveken át egyetlen vén szolgált. 2015-ben nagy örömükre hatan érkeztek Németországból és Hollandiából, hogy támogassák őket.

IGAZI SZÜKSÉGTERÜLETEN SZOLGÁLNAK

Hogy alakult azoknak a testvéreknek az élete, akik egy ideje Törökországban szolgálnak? Persze vannak nehézségeik, de összességében nagyon boldogok. Lássuk, mit mondanak erről ők maguk.

Federico

„Nincs túl sok mindenem, ami lekötné a figyelmemet, így szabadnak érzem magam, és a legfontosabb dolgokra tudok koncentrálni” – jegyzi meg Federico, egy negyven év körüli testvér, aki Spanyolországból költözött Törökországba a feleségével. Vajon másoknak is ajánlaná ezt a fajta szolgálatot? „De még mennyire! – mondja. – Ha azért költözöl külföldre, hogy segíts másoknak megismerni Jehovát, akkor teljesen rá bízod magad. Még jobban fogod érezni, hogy gondja van rád.”

Rudy

Rudy, egy közel 60 éves, nős hollandiai testvér így beszél az érzéseiről: „Nagyon nagy megelégedést nyújt, hogy igazi szükségterületen szolgálhatunk, és rengeteg olyan embernek mondhatjuk el az igazságot, aki még soha nem hallott róla. Kimondhatatlan öröm azoknak a boldogságát látni, akik elfogadják az igazságot.”

Sascha

Sascha Németországból költözött ide a feleségével, és most a 40-es évei elején jár. Ezt mondja: „A szolgálatban minden alkalommal találkozom olyanokkal, akik életükben először hallanak az igazságról. Óriási elégedettséggel tölt el, hogy segíthetek nekik megismerni Jehovát.”

Acuko

A harminc év körüli Acuko, aki korábban Japánban élt a férjével, ezt meséli: „Régebben mindig arra vágytam, hogy bárcsak azonnal eljönne Armageddon. De most, hogy Törökországba költöztünk, hálát adok Jehovának, hogy ilyen türelmes. Minél világosabban látom, hogyan tartja kézben a dolgokat, annál inkább szeretnék közel kerülni hozzá.”

Alisza Oroszországból jött, és a 30-as évei elején jár. Megjegyzi: „A szolgálatnak ebben az ágában igazán megízlelhettem Jehova jóságát” (Zsolt 34:8). Hozzáteszi: „Ő nemcsak az Atyám, hanem a közeli barátom is, akit az új körülmények között még jobban megismerhetek. Az életem telis-tele van felemelő pillanatokkal, izgalmas élményekkel és csodálatos áldásokkal!”

„NÉZZÉTEK MEG A SZÁNTÓFÖLDEKET”

A különleges prédikálókampány nyomán sokkal többen hallhattak a jó hírről Törökországban, mint korábban. De még így is vannak hatalmas érintetlen területek. Azok, akik odaköltöztek, hogy segítsenek, nap mint nap találkoznak olyanokkal, akik még nem hallottak Jehováról. Te is szeretnél ilyen területen szolgálni? Ha igen, gondolj Jézus szavaira: „emeljétek fel a szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket, hogy fehérek az aratásra” (Ján 4:35). Tudnál olyan helyen szolgálni, ahol a szántóföldek „fehérek az aratásra”? Ha igen, dolgozz azon, hogy elérhesd ezt a célt. Egyvalamiben biztos lehetsz: ha igyekszel még többet tenni azért, hogy „a föld legtávolabbi részéig” eljusson a jó hír, semmihez sem fogható áldásokban lesz részed (Csel 1:8).