Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 TERVEZÉS EREDMÉNYE?

A gyomorköltő béka szaporító szervrendszere

A gyomorköltő béka szaporító szervrendszere

A GYOMORKÖLTŐ BÉKA, mely Ausztráliában élt, de 2002-ben kihaltnak nyilvánították, igen szokatlan módon szaporodott. A nőstény lenyelte és körülbelül hat hétig a gyomrában melengette a megtermékenyített petéket, majd a száján át hozta világra a teljesen kifejlett utódait.

De hogy lehet, hogy az anya nem emésztette meg a petéket? Ehhez nemcsak arra volt szükség, hogy szüneteltesse az evést, hanem arra is, hogy ne termeljen gyomorsavat. Valószínűleg a peték és az ebihalak bocsátottak ki olyan vegyületeket, amelyek gátolták a savtermelést.

Az anya általában úgy két tucat petét hordott ki. Amikor az utódait világra hozta, azok a teljes testtömegének közel a 40 százalékát tették ki. Ez olyan, mintha egy 68 kilogrammos nő teherbe esne, és 24, egyenként 1,8 kilogrammos kisbabát hordana ki! A békaporontyok annyira kitágították az anyjuk gyomrát, hogy a tüdeje teljesen összepréselődött, így kénytelen volt a bőrén keresztül lélegezni.

A kisbékák normális esetben több napon át bújtak elő, sorban, ahogy kifejlődtek. De ha az anyjuk valamilyen veszélyt érzett, kihányta őket. A kutatók egyszer megfigyelték, hogy egy nőstény béka hat kicsinyét köpte ki egyméteres távolságba.

Ha igaz az az állítás, hogy a gyomorköltő béka szaporító szervrendszere kifejlődött, akkor mind a testfelépítésében, mind a viselkedésében hirtelen nagy változásoknak kellett beállniuk. „Elképzelhetetlen, hogy lassan, fokozatosan változott meg a szaporító szervrendszere – írta Michael J. Tyler evolucionista tudós. – Ez a szaporodási mód vagy teljesen jól működik, vagy abszolút nem.” Szerinte az egyetlen valószínűnek tűnő magyarázat „egy egyszeri, nagy, ugrásszerű változás”. Vannak, akik ezt teremtésnek nevezik. *

Mit gondolsz? A gyomorköltő béka szaporító szervrendszere evolúció útján jött létre, vagy tervezés eredménye?

^ 7. bek. Charles Darwin A fajok eredete című könyvében kijelentette: „a természetes kiválasztás kizárólag a kicsiny egymást követő változások kihasználásával működik, ezért nem tehet nagy és hirtelen ugrást.”