Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mózes — Csupán legenda?

Mózes — Csupán legenda?

MÓZES a halál árnyékában született. Népe nomád életet élő családokból állt, melyek Egyiptomban telepedtek le atyjukkal, Jákobbal, azaz Izraellel. Az éhség elől menekültek oda. Évtizedeken át békében éltek együtt egyiptomi szomszédaikkal. De aztán nyugtalanító változás következett be. Egy elismert történelmi beszámoló ezt mondja: „új király került Egyiptom élére . . . , és ezt mondta népének: »Nézzétek csak! Izrael fiainak a népe számosabb és hatalmasabb nálunk. Nosza, bánjunk velük okosan, nehogy még tovább sokasodjanak.«” Mi volt a terve? Azáltal akarta uralma alatt tartani az izraeliták közösségét, hogy ’rabszolgákká tette őket, zsarnokoskodva felettük’, majd megparancsolta a héber bábáknak, hogy öljenek meg minden újszülött fiúcsecsemőt (2Mózes 1:8–10, 13, 14). Ám a bátor bábáiknak köszönhetően — akik nem engedelmeskedtek a parancsnak — az izraeliták száma egyre csak nőtt. Egyiptom királya ezért elrendelte: „Minden újszülött fiút dobjatok a Nílusba” (2Mózes 1:22).

Egy izraelita házaspár, Amrám és Jokébed ’nem félt a király rendeletétől’ (Héberek 11:23). Jokébed fiút szült, akire később azt mondták, hogy „nagyon szép volt, az Isten szemében is” * (Cselekedetek 7:20). Valamiképpen talán felismerték, hogy ez a gyermek kegyet talált Isten előtt. Bárhogy volt is, nem akarták, hogy megöljék a gyermeküket. Úgy döntöttek, hogy elrejtik, pedig így az ő életük is veszélyben forgott.

Három hónap után Mózest a szülei már nem tudták tovább rejtegetni. Mivel nem volt más választásuk, cselekedniük kellett. Jokébed a csecsemőt egy papiruszkosárba helyezte, és vízre bocsátotta a Nílusban. Ezzel tudtán kívül olyan tettet hajtott végre, amellyel Mózes bevonult a történelembe! (2Mózes 2:3, 4).

Hihető események?

Ma sok tudós, mint valami mesét, elveti ezeket az eseményeket. „A tény az — írja a Christianity Today —, hogy szemernyi közvetlen régészeti bizonyítékot sem találtak arra [a korra], amikor Izrael gyermekei Egyiptomban tartózkodtak.” Bár talán nincsen közvetlen kézzelfogható bizonyíték, számos közvetett bizonyíték van arra, hogy a bibliai beszámoló megbízható. Az Israel in Egypt című könyvében James K. Hoffmeier egyiptológus ezt mondja: „A régészeti adatok világosan rámutatnak, hogy Egyiptomot gyakran lakták levantei [a Földközi-tenger keleti partvidékén elterülő országokból érkező] népek, különösen az éghajlati gondok okozta aszály miatt . . . Ezért egy ideig, körülbelül Kr. e. 1800-tól 1540-ig Egyiptom kívánatos hely volt a letelepedésre a nyugat-ázsiai sémi nyelvű népeknek.”

Ezenkívül már régóta elismerik, hogy a Biblia pontosan írja le az egyiptomi rabszolgaságot. A Moses​—A Life című könyv ezt jelenti ki: „Az izraeliták elnyomásáról szóló bibliai beszámolót, úgy tűnik, megerősíti az ókori Egyiptomból származó egyik sírhely falfestménye, melyről gyakran készítenek reprodukciókat. A kép részletesen ábrázolja azt, hogy egy csoport rabszolga agyagtéglákat készít.”

A Jokébed által használt ládikáról szóló bibliai leírás is összhangban van a tényekkel. A Biblia azt mondja, hogy papiruszból készült, mely anyagot a Cook-féle Commentary szerint „az egyiptomiak gyakran használtak könnyű és gyors hajók készítéséhez”.

De vajon nehéz elhinni azt, hogy egy nemzet vezetője elrendelte volna csecsemők hidegvérű legyilkolását? George Rawlinson tudós erre emlékeztet bennünket: „A csecsemőgyilkosság . . . széles körben elterjedt volt különböző korszakokban meg helyeken, és megszokott dolognak tartották.” Szó, ami szó, az embernek nem kell túlságosan sokáig keresgélnie ahhoz, hogy ugyanilyen borzalmas példákat találjon a tömeggyilkosságra napjainkban. A Biblia beszámolója talán felkavaró, de nagyon is hiteles.

Örökbe fogadják a fáraó házában

Jokébed csecsemőjének sorsa nem a véletlenre volt bízva. Az asszony „a nád közé tette [a ládát] a Nílus partján”. Ez valószínűleg olyan hely volt, ahol remélte, hogy rátalál majd valaki. És tényleg arra ment a fáraó lánya fürödni, talán mert rendszeresen járt oda (2Mózes 2:2–4). *

A fáraó lánya gyorsan felfedezte a ládikát. „Amikor kinyitotta, meglátta a gyermeket, és lám, a kisfiú sírt. Ő pedig szánalomra indult iránta, és ezt mondta: »A héberek gyermekei közül való ez.«” Az egyiptomi hercegnő így hát úgy döntött, örökbe fogadja. Bármilyen nevet adtak is a kisfiúnak eredetileg a szülei, az rég feledésbe merült. Ma az egész világ azon a néven ismeri, melyet nevelőanyja adott neki: Mózes * (2Mózes 2:5–10).

Vajon nem ésszerűtlen hinni abban, hogy egy egyiptomi hercegnő befogad egy ilyen gyermeket? Nem, mivel az egyiptomi vallás azt tanította, hogy jó tettekre van szükség ahhoz, hogy valaki belépjen az égbe. Az örökbefogadásra vonatkozóan Joyce Tyldesley régésznő megjegyzi: „Az egyiptomi férfiak és nők között egyenjogúság volt. Egyenlő törvényes és gazdasági jogaik voltak, legalábbis elméletben, és . . . a nők örökbe fogadhattak gyermekeket.” Egy örökbefogadásról szóló ókori papirusz egy olyan esetet dokumentált, melyben egy asszony a rabszolgáit fogadja örökbe. Arról, hogy Mózes édesanyját dajkaként felfogadták, a The Anchor Bible Dictionary ezt írja: „A Mózes vér szerinti anyjának adott fizetség, hogy dajkálja őt . . . , hasonlít a mezopotámiai örökbefogadási szerződésekben leírt rendelkezésekre.”

Most, hogy örökbe fogadták Mózest, vajon sötét titokként rejtegették előle héber származását? Némelyik hollywoodi film így állítja be a dolgokat. A Szentírás viszont másra utal. Mózes nővére, Mirjam okosan úgy intézte, hogy Mózest tulajdon édesanyja, Jokébed dajkálja. Ez az istenfélő asszony biztos, hogy nem hallgatta volna el a fia elől az igazságot! És mivel az ókorban több évig is szoptatták a gyermekeket, Jokébednek számtalan lehetősége volt arra, hogy ’Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéről’ tanítsa Mózest (2Mózes 3:6). Mózes szellemiségének a megalapozása hasznos volt, mivel azután, hogy átadták a fáraó lányának, ’az egyiptomiak minden bölcsességére oktatták’. Josephus történetírónak azt a kijelentését, hogy Mózes hadvezéri rangot ért el az Etiópia elleni háborúban, nem lehet igazolni. A Biblia azonban azt elmondja, hogy Mózes „hatalmas volt szavaiban és tetteiben” (Cselekedetek 7:22). *

Negyvenéves korára Mózes valószínűleg olyan helyzetben volt, hogy kiváló egyiptomi vezető lehetett volna. Hatalmat és gazdagságot szerezhetett volna, ha a fáraó házában marad. Ekkor azonban történt valami, ami megváltoztatta az életét.

Száműzik Midián földjére

Egy nap Mózes „meglátott egy egyiptomit, amint éppen egy héber testvérét ütlegeli”. Mózes éveken át egyszerre élvezte azokat az előnyöket, melyek őt mint hébert, és mint egyiptomit megillették. De amikor látta, hogy egy izraelita társát verik — talán oly kegyetlenséggel, hogy kis híján megölték —, Mózes drámai lépésre szánta el magát (2Mózes 2:11). Visszautasította, hogy „a fáraó leánya fiának hívják, inkább választva, hogy az Isten népével együtt durva bánásmódban részesüljön” (Héberek 11:24, 25).

Mózes gyorsan és megmásíthatatlanul cselekedett: „agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban” (2Mózes 2:12). Ezt nem azért tette, mintha hajlamos lett volna „hirtelen felindulásból cselekedni”, ahogy egy kritikus állította. Minden bizonnyal hitből cselekedett, hitt Istennek abban az ígéretében, hogy kiszabadítja Izraelt Egyiptomból. De nem volt helyénvaló a tette (1Mózes 15:13, 14). Mózes talán naivan úgy gondolta, hogy tette lázadásra indítja majd népét (Cselekedetek 7:25). Ám bánatára izraelita társai nem akarták elfogadni őt a vezetőjüknek. Amikor a gyilkosság híre eljutott a fáraóhoz, Mózesnek száműzetésbe kellett vonulnia. Midián földjén telepedett le, feleségül vette Cippórát, aki Jetrónak, egy nomád törzs vezérének volt a lánya.

Negyven hosszú éven át Mózes a pásztorok egyszerű életét élte, és meghiúsult az a reménye, hogy ő lesz a megszabadító. Egy nap azonban Jetró nyájait egy olyan helyre vezette, mely közel esett a Hóreb-hegyhez. Ott Jehova angyala jelent meg Mózesnek egy égő bokorban. Képzeljük el a jelenetet: „hozd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból” — parancsolja Isten. De Mózes most már vonakodik, bátortalan, és nem bízik önmagában. „Ki vagyok én? — kérdezi. — Hogy mehetnék én a fáraóhoz, és hogy hozhatnám ki Izrael fiait Egyiptomból?” Még egy személyes fogyatékosságát is felhozza, melyet némelyik filmrendező nem mutat be pontosan: nyilvánvalóan beszédhibája van. Mennyire különbözik Mózes az ókori mítoszok és legendák hőseitől! A negyven éven át végzett pásztorkodás alázatossá és szelíddé tette ezt az embert. Bár Mózes nem biztos magában, Isten meg van róla győződve, hogy alkalmas vezető válik belőle! (2Mózes 3:1—4:20).

Szabadulás Egyiptomból

Mózes elhagyja Midián földjét, és elmegy a fáraóhoz, hogy követelje tőle, engedje el Isten népét. Amikor ez a makacs uralkodó elutasítja kérését, tíz pusztító csapás sújtja Egyiptomot. A tizedik csapásban meghalnak Egyiptom elsőszülöttei, és a megtört fáraó végül szabadon engedi az izraelitákat (Mózes második könyve, 5—13. fejezet).

Ezek az események ismertek a legtöbb olvasó előtt. De vajon hitelesek történelmileg? Némelyek úgy érvelnek, hogy mivel a fáraó nincs megnevezve, a történet csupán a képzelet szüleménye. * Ám Hoffmeier, akit korábban már idéztünk, megjegyzi, hogy az egyiptomi írnokok gyakran szándékosan kihagyták az írásaikból a fáraó ellenségeinek a nevét. Így érvel: „A történészek biztos, hogy nem vonják kétségbe III. Thotmesz megiddói hadjáratát pusztán azért, mert nincs feljegyezve Kádes és Megiddó királyának a neve.” Hoffmeier azt feltételezi, hogy a fáraót „nyomós teológiai okok” miatt nem nevezik meg. Az biztos, hogy mivel a fáraó névtelen marad, a beszámoló Istenre, és nem a fáraóra hívja fel a figyelmet.

Egyes kritikusok még így sem akarják elfogadni, hogy a zsidók csakugyan tömegesen kivonultak Egyiptomból. Homer W. Smith tudós úgy érvelt, hogy egy ilyen monumentális esemény „bizonyára kiemelkedő helyet foglalt volna el az egyiptomi vagy szíriai történelem lapjain . . . Valószínűbb, hogy a kivonulás legendája egy eltorzított és fantázia szülte beszámoló arról, hogy Egyiptomból Palesztinába szökött egy viszonylag kevés főből álló csoport.”

Igaz, egyetlen egyiptomi feljegyzést sem találtak erről az eseményről. De az egyiptomiak nem riadtak vissza attól, hogy megváltoztassák a történelmi feljegyzéseket, amikor az igazság kínos volt, vagy ellentétben állt politikai érdekeikkel. Amikor III. Thotmesz került hatalomra, megpróbálta kitörölni elődjének, Hatsepszut fáraónőnek az emlékét. John Ray egyiptológus ezt mondja: „Feliratait kitörölték, obeliszkjeit fallal vették körül, emlékművei feledésbe merültek. Neve nem jelenik meg a későbbi krónikákban.” Még a mi korunkban is történtek hasonló kísérletek döbbenetes tények megváltoztatására vagy eltitkolására.

Arra vonatkozólag, hogy nincsenek régészeti bizonyítékok a pusztai vándorlásra, jusson eszünkbe, hogy a zsidók nomád népet alkottak. Nem építettek városokat, és nem termesztettek növényeket. A lábnyomaikon kívül valószínűleg nem hagytak mást maguk után. De magában a Bibliában meggyőző bizonyítékokat találhatunk erre a vándorlásra. Ebben a szent könyvben mindenütt találunk utalást rá (1Sámuel 4:8; 78., 95. és 106. zsoltár; 1Korintusz 10:1–5). Figyelemre méltó, hogy Jézus Krisztus is tanúskodott arról, hogy megtörtént a pusztai vándorlás (János 3:14).

Kétségtelen ezért, hogy a Mózesről szóló bibliai beszámoló hiteles és megbízható. Ám Mózes nagyon régen élt. Milyen hatással lehet az életedre napjainkban?

^ 3. bek. Szó szerint: „gyönyörű Isten előtt.” A The Expositor’s Bible Commentary azt írja, hogy ez a kifejezés nemcsak a gyermek szemet gyönyörködtető külsejére utalhat, hanem „szívének tulajdonságaira” is.

^ 11. bek. A Cook-féle Commentary szerint „megszokott volt az ókori Egyiptomban”, hogy a Nílusban fürödtek. „A Nílust úgy imádták, mint ami Ozirisztől áradt ki . . . , és a vizeinek különleges erőt tulajdonítottak, mely életet és termékenységet ad.”

^ 12. bek. Ennek a névnek az etimológiájáról gyakran vitatkoznak a tudósok. Héberül Mózes azt jelenti, hogy ’kihúzott; vízből kimentett’. Josephus Flavius történetíró úgy érvelt, hogy a Mózes név két egyiptomi szó összetétele, melyek jelentése: ’víz’ és ’megmentett’. Ma némely tudós szintén úgy gondolja, hogy a Mózes név egyiptomi eredetű, de úgy érzik, hogy inkább az a jelentése, hogy ’fiú’. Ez az érvelés azonban a „Mózes” szó és néhány egyiptomi név hangzásának hasonlóságára épül. Mivel senki sem tudja igazán, hogy miként ejtették ki a szavakat az ókori héber és egyiptomi nyelven, ezért ezek az elméletek pusztán feltevések maradnak.

^ 14. bek. Az Israel in Egypt című könyv ezt írja: „Annak egész gondolata, hogy Mózest az egyiptomi udvarban nevelték fel, látszólag mesébe illő. De ha közelebbről megvizsgáljuk az Újbirodalom idején fennálló királyi udvart, akkor más következtetésre jutunk. III. Thotmesz . . . bevezette azt a gyakorlatot, hogy a leigázott nyugat-ázsiai királyok hercegeit Egyiptomba hozzák, hogy az egyiptomiak szokásaira tanítsák őket . . . Ezért nem volt szokatlan más országokból érkezett hercegekkel és hercegnőkkel találkozni az egyiptomi udvarban.”

^ 22. bek. Néhány történész azt mondja, hogy a Mózes második könyvében szereplő fáraó III. Thotmesz volt. Mások II. Amenhotep, II. Ramszesz és más fáraók mellett érvelnek. Az egyiptomi kronológia zavarossága miatt lehetetlenség meghatározni teljes pontossággal, hogy ki volt ez a fáraó.