Ugrás a tartalomra

Segítség a kórházi dolgozóknak a stressz kezelésében

Segítség a kórházi dolgozóknak a stressz kezelésében

 Bryn Észak-Karolinában él, és a helyi kórházi összekötő bizottság tagja. Ezek a bizottságok együttműködnek a kórházakkal, hogy Jehova Tanúi megfelelő kezelést kapjanak.

 A Covid–19-világjárvány miatt a legtöbb kórházban látogatási tilalmat rendeltek el. Ezért Bryn felhívta az egyik kórház lelkigondozó szolgálatának igazgatóját, hogy megérdeklődje, hogyan segíthetne a Tanú-betegeknek.

 De Bryn csak az igazgató asszisztensével tudott beszélni. Megkérdezte, hogy a korlátozásokra való tekintettel odaadnák-e a telefonszámát a kórházban kezelt Tanú-betegeknek. Az asszisztens beleegyezett.

 Bryn ezután elmondta, hogy mennyire értékeli a kórházi dolgozók munkáját, és hogy reméli, jó egészségben vannak. Megemlítette, hogy olvasott arról, hogy a világjárvány miatt az emberek mindenhol nagyon stresszesek, és hogy a kórházi dolgozók különösen nagy nyomás alatt vannak.

 Az asszisztens egyetértett ezzel. Elmondta, hogy a Covid–19 miatt valóban óriási stressz alatt vannak.

 Bryn így folytatta: „A weboldalunkon sok hasznos információ van arról, hogyan lehet megküzdeni a stresszel. Ha felmegy a jw.org-ra, és a keresőmezőbe beírja, hogy stressz, sok érdekes cikket talál, mely segíthet a dolgozóknak.”

 Miközben beszélgettek, az asszisztens kipróbálta, amit Bryn javasolt, és meg is találta a cikkeket. „De jó! – mondta. – Meg fogom mutatni az igazgatónak. Ennek nagyon fognak örülni. Nyomtatok is belőle a személyzetnek.”

 Néhány héttel később Bryn az igazgatóval is tudott beszélni. Ő elmondta, hogy felmentek a honlapunkra, kinyomtattak néhány stresszel foglalkozó cikket, és adtak belőle több ápolónak, és más kórházi dolgozónak is.

 Bryn ezt meséli: „Az igazgató megköszönte a munkánkat és a remek cikkeket. Nagyon hasznosnak találta őket.”