Ugrás a tartalomra

Meglepődött a jó eredményeken

Meglepődött a jó eredményeken

 Egy egyedülálló anyuka, Desicar szeretett volna általános úttörő lenni, hogy többet tudjon tenni a szolgálatban. Venezuelában él, egy olyan országban, ahol nagyon sok gazdasági probléma van. De mivel nagyon vágyott rá, hogy úttörő legyen, belevágott. Örömmel végezte ezt a szolgálatot, azonban váratlanul kitört a Covid19-világjárvány.

 Desicar az elején nem igazán tudta, hogyan végezze a szolgálatot, és hogyan tudna alkalmazkodni a járvány miatt megváltozott körülményekhez. A levélírás nehézséget okozott neki. Videóhívásokat sem tudott indítani, mert arrafelé az internetszolgáltatás nagyon drága. „Teljesen elkeseredtem – mondja. – Nem tudtam úgy prédikálni, ahogy korábban, és mindez egyik pillanatról a másikra történt. Úgy éreztem, hogy nem is vagyok jó úttörő.”

 A venezuelai fiókhivatal jóváhagyta, hogy 2021 januárjában a testvérek egy különleges tanúskodásban vegyenek részt. Megszervezték, hogy körülbelül 60 rádió- és 7 televíziócsatorna nyilvános előadásokat sugározzon mind az öt hétvégén. Arra ösztönözték a testvéreket, hogy az érdeklődőik figyelmét hívják fel ezekre az előadásokra. Még előadásokhoz kapcsolódó kérdésekről és bibliaversekről is gondoskodtak, hogy a testvérek felhasználhassák azokat a leveleikben vagy a telefonos beszélgetéseikben. Ráadásul a fiókhivatal arra is buzdította a testvéreket, hogy szöveges üzenetben tanúskodjanak az embereknek. Ez a módszer sok venezuelai Tanúnak nagyon újszerű volt.

 Desicart nagyon fellelkesítette ez a különleges tanúskodás. Bár még soha nem használt szöveges üzenetet prédikáláshoz, úgy döntött, hogy megpróbálja. De segítségre volt szüksége. „Nem igazán értek a technikához” – vallja be Desicar. Úgyhogy segítséget kért a lányától, és hamarosan készen is állt arra, hogy ilyen módon tanúskodjon.

Desicar

 Nagyon sok ismerősét ösztönözte szöveges üzenetekben, hogy nézzék meg vagy hallgassák meg az előre felvett előadásokat. Igencsak meglepődött, hogy milyen jó eredménye lett ennek. Sokan meghallgatták a programokat, és még kérdéseik is voltak. Mások, akik nem tudták meghallgatni, megkérdezték tőle, hogy miről szóltak. „Csináltam egy kis összefoglalót a jegyzeteimből, és elküldtem nekik – mondja Desicar. – Korábban sosem volt olyan, hogy 5-nél több újralátogatást jelentettem volna egy hónapban, most viszont 112 lett!” a

 Desicar még a szomszédban lakó, nem Tanú nővérét is ösztönözte, hogy hallgassa meg rádión ezeket az előadásokat. „Nagy meglepetésemre beleegyezett – mondja Desicar. – Úgyhogy minden vasárnap reggel 8 órakor átmentem hozzá, és együtt meghallgattuk a programot. Rengeteg kérdése volt már az előadás alatt, és utána is.” Részt vett Jézus halálának az emlékünnepén is videókonferencián, és még azt is megengedte, hogy Desicar használja az internetét a szolgálathoz.

 „Nagyon hálás vagyok Jehovának – mondja Desicar. – És természetesen a gyülekezeti véneknek is, amiért bátorítottak. Segítettek, hogy újra örömmel végezzem a szolgálatot” (Jeremiás 15:16). Desicar azóta is úttörőzik, és felhasználja a szöveges üzeneteket a szolgálatban, hogy segítsen az érdeklődőinek.

a Jehova Tanúi a szolgálatukban figyelembe veszik a hatályos adatvédelmi jogszabályokat.