Ugrás a tartalomra

A BIBLIA KÉPES MEGVÁLTOZTATNI AZ ÉLETÜNKET

A létező legjobb díj

A létező legjobb díj
  • SZÜLETÉSI ÉV: 1967

  • SZÜLETÉSI HELY: FINNORSZÁG

  • KORÁBBAN: HIVATÁSOS TENISZEZŐ

A MÚLTAM

 A finnországi Tamperében nőttem fel, egy csendes, zöldövezeti városrészben. Bár a szüleim nem igazán voltak vallásosak, az oktatást és a jó modort nagyon fontosnak tartották. Az anyukám német származású, ezért kiskoromban gyakran meglátogattam a nagyszüleimet Németország nyugati részén.

 Mindig is szerettem sportolni. Kiskoromban sokféle sportot kipróbáltam, de 14 évesen elhatároztam, hogy teniszezni fogok. 16 évesen naponta két edzésem is volt, és időnként még este is gyakoroltam. A tenisz teljesen magával ragadott, nagyon tetszett, hogy nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megdolgoztat. A sportolás mellett a barátaimmal is szerettem együtt lenni, és időnként meginni velük egy-egy sört. De sosem vittem túlzásba az ivást vagy a kábítószerezést. A tenisz volt a legfontosabb az életemben, minden erről szólt.

 17 évesen indultam először ATP-tornákon. a Több tornát is megnyertem, így ismertté lettem az országban. 22 évesen a világ 50 legjobb játékosa között voltam.

 Hivatásos teniszezőként bejártam a világot. Csodás helyekre jutottam el, de közben azzal is szembesültem, milyen sok probléma van a világban, köztük a bűnözés, kábítószer-fogyasztás és a környezetszennyezés. Egyszer például egy egyesült államokbeli út során figyelmeztettek minket, hogy a rossz közbiztonság miatt bizonyos városrészeket kerüljünk el. Mindez nagyon felkavart. És bár nagyon élveztem, amit csinálok, egy-egy nap végén sokszor mégis ürességet éreztem.

HOGYAN VÁLTOZTATTA MEG A BIBLIA AZ ÉLETEMET?

 A barátnőm, Sanna elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Kicsit mulatságosnak találtam, hogy ilyesmi is érdekli, de nem elleneztem. 1990-ben összeházasodtunk, majd a következő évben megkeresztelkedett és Jehova Tanúja lett. Én nem voltam vallásos, de hittem Istenben. A németországi nagymamám sokat olvasta a Bibliát, és még imádkozni is megtanított.

 Egyszer vendégségben voltunk egy Tanú-házaspárnál. A férj, Kari megmutatta nekem, hogy a Biblia szerint mik fognak történni „az utolsó napokban” (2Timóteusz 3:1–5). Nagyon elgondolkodtató volt, végre megértettem, miért van ennyi baj a világban. Aznap már nem sokat beszéltünk a vallásról. De ettől kezdve gyakran beszélgettem Karival a Bibliáról. Minden, amit a Bibliából megtudtam, nagyon logikus volt. A zsúfolt időtervem miatt, és mert gyakran elutaztam, nem tudtunk rendszeresen találkozni, de Kari nem adta fel. Levélben válaszolt a tanulmányozásokon felmerült kérdéseimre. A Biblia minden fontos kérdésre logikus választ adott. Szép lassan megértettem, hogy a Bibliának van egy fő témája, mégpedig az, hogy Isten a királysága által meg fogja valósítani a szándékát. Nagy hatással volt rám, amikor megtudtam, hogy Istent Jehovának hívják, és hogy mennyi mindent tett már értünk (Zsoltárok 83:18). De leginkább az érintett meg, hogy gondoskodott váltságáldozatról, hiszen ezt nem pusztán jogi formaságból, hanem szeretetből tette (János 3:16). Megtudtam, hogy Isten barátja lehetek, és örökké élhetek egy békés, paradicsomi földön (Jakab 4:8). Azon tűnődtem, vajon hogyan fejezhetném ki a hálámat mindezért.

 Mélyen elgondolkodtam az életemen. A Bibliából azt tanultam, hogy a legnagyobb boldogság az adakozásból fakad, és nagyon szerettem volna másokkal is megosztani, amit tanultam (Cselekedetek 20:35). Hivatásos sportolóként körülbelül 200 napot voltam távol egy évben a versenyek miatt. A családunk élete csak rólam szólt: az edzéseimről, a programjaimról és a karrieremről. Ráébredtem, hogy ezen változtatnom kell.

 Tudtam, hogy sokan nem fogják megérteni, ha a vallás miatt feladom az ígéretes karrieremet. De úgy éreztem, hogy Jehova barátsága és az örök élet sokkal értékesebb bármilyen díjnál, amit valaha is megnyerhetek, ezért nem volt nehéz meghozni a döntésemet. Elhatároztam, hogy nem hagyom befolyásolni magam, ez a döntés csak rám tartozik. A Zsoltárok 118:6 nagyon sok erőt adott ehhez: „Jehova mellettem áll, nem félek. Mit árthat nekem ember?”

 Ekkoriban kaptam egy kecsegtető ajánlatot néhány szponzortól. Éveken át folytathattam volna a teniszezést, és egyáltalán nem kellett volna aggódnom az anyagiak miatt. De én már elhatároztam magam, ezért visszautasítottam az ajánlatot, és nem indultam többet ATP-tornákon. Folytattam a bibliatanulmányozást, majd 1994. július 2-án megkeresztelkedtem, és Jehova Tanúja lettem.

HOGYAN LETT JOBB AZ ÉLETEM?

 Nem azért fordultam Istenhez, mert valamilyen tragédia ért, és nem is azért, mert az igazság után kutattam. Meg voltam elégedve az életemmel, és úgy éreztem, nem is kívánhatnék jobbat. De aztán váratlanul megismertem a Bibliában található igazságokat, mintha csak arra vártak volna, hogy felfedezzem őket. Megértettem, hogy az életnek sokkal fontosabb célja van, és így az én életem is jobb lett, sokkal jobb, mint amire valaha is gondoltam volna. A családunk boldogabb és összetartóbb lett. Nagyon örülök, hogy mindhárom fiam a nyomdokaimba lépett, persze nem élsportolóként, hanem keresztényként.

 Még most is szeretek teniszezni. Az évek során olyan munkáim voltak, melyek kötődtek a teniszhez, például dolgoztam edzőként, és voltam igazgató egy teniszcentrumban. De az életem már nem csak a sportról szól. Azelőtt sok-sok órán át edzettem minden héten, mert bajnok akartam lenni. Most az időm nagy részét szívesen fordítom arra, hogy segítsek másoknak megismerni és alkalmazni azokat a bibliai tanításokat, melyek megváltoztatták az életemet. Mindennél nagyobb boldogságot ad, hogy elsőbbséget biztosítok a Jehova Istennel ápolt kapcsolatomnak, és annak, hogy megosszam másokkal a reménységemet egy szebb jövőről (1Timóteusz 6:19).

a Az ATP (hivatásos teniszezők szövetsége) szervezi a hivatásos férfi tenisztornákat. Az általa szervezett versenyeken pontozzák és díjazzák a győzteseket. A tornákon szerzett összpontszám határozza meg, hogy egy játékos hányadik helyen áll a világranglistán.