Ugrás a tartalomra

A Biblia csupán emberi bölcsességen alapul?

A Biblia csupán emberi bölcsességen alapul?

A Biblia válasza

 A Bibliában, vagy más néven a Szentírásban sok-sok bölcs mondás van lejegyezve. De érdekes, hogy mit állít önmagáról ez a könyv: „A teljes Írás Istentől ihletett” (2Timóteusz 3:16). Ezt a megállapítást számos bizonyíték alátámasztja. Például:

  •   Eddig még senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy a Biblia történelmi szempontból nem pontos.

  •   A Biblia írói becsületes emberek voltak, és az írásaikból sugárzó őszinteség hitelessé teszi a szavaikat.

  •   A Biblia egyetlen központi téma köré épül, ami a következő: Istennek joga van uralkodni az emberiség fölött, és az égi királysága által fogja megvalósítani a szándékát.

  •   Jóllehet a Bibliát több ezer évvel ezelőtt írták, nincsenek benne olyan, tudományos szempontból pontatlan elképzelések, melyek annak idején népszerűek voltak.

  •   A történelem tanúsítja, hogy sok bibliai prófécia, azaz jövendölés beteljesedett.